Összehívják a honvédelmi bizottságot a halállal végződő siklóernyős-mentés miatt

Összehívják a honvédelmi bizottságot a halállal végződő siklóernyős-mentés miatt

A tragédiával végződött vértesszőlősi mentés miatt ismét kezdeményezik az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását ellenzéki képviselők.

Még július elején akadt fenn egy fán egy siklóernyős, ami nem számít különleges eseménynek, ha az erre specializálódott mentőegység felmászik érte, és lehozza. Ehelyett azonban egy honvédségi MI-8-as helikopter érkezett a helyszínre, aminek olyan hatalmas erejű volt a rotorszele, hogy gyakorlatilag eltörte maga alatt a fákat. A siklóernyős emiatt 15-20 métert zuhant, sérüléseibe pedig a közelmúltban belehalt.

Az MSZP által szerdán kiadott, Lukács László György (Jobbik) és Vadai Ágnes (DK) alelnökök, valamint Harangozó Tamás (MSZP) bizottsági tag által jegyzett közlemény szerint minél előbb fel kell tárni, hogy milyen körülmények között születtek azok a hibás döntések, amelyek júliusban Vértesszőlősön a tragédiához vezető mentési kísérletet eredményezték.

Jelezték: az ülésen a honvédelmi és a belügyminisztert, valamint az érintett hatóságok vezetőit hallgatnák meg az ügyben.

Hangsúlyozzák: olyan tragédia következett be, amely elkerülhető lett volna, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy egyedi esetről van szó vagy rendszerszintű problémáról.

A siklóernyős halála olyan súlyos következmény, ami miatt a fideszes politikusok nem mehetnek el továbbra is szó nélkül az ügy mellett, ugyanis az a minimum, amivel tartoznak az elhunyt családjának, hogy megnevezik a felelősöket - teszik hozzá.

A kormánypárti képviselőknek kötelességük támogatni a bizottság összehívását és a vizsgálatot annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a vértesszőlősihez hasonló eset - zárul a közlemény.