Új kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár

kovácszoltán
Facebook/Kovács Zoltán

A szerdán megjelent Magyar Közlönyben Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárt kormánybiztossá nevezték ki, s megbízásai között szerepelnek a: 

  • 2021.  évi „Egy a  természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az  ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat megrendezésével, szervezésével és lebonyolításával,
  • valamint az  52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal (a  továbbiakban: Kongresszus) összefüggő kormányzati feladatok szakmai koordinációjával kapcsolatos feladatok.

Megbízásáért díjazásban is részesül, továbbá munkája során együtt kell működnie a miniszterelnök általános helyettesével, az agrárminiszterrel, az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel, a miniszterelnök kabinetfőnökével, a feladatkörükben érintett miniszterekkel, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossal, a Társasággal, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságával.

Munkáját pedig az Innovációs és Technológiai Minisztériumban működő ötfős társaság segíti.