Döntetlen született az angol rangadón

Döntetlen született az angol rangadón

A Leicester City hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság immáron hagyományosnak számító karácsonyi fordulójának nyitómérkőzésén.

A második és harmadik helyen álló csapatok csatáján mindkétszer az idegenben immár 21 mérkőzés óta veretlen Manchester United szerzett vezetést, de Marcus Rashford találatára Harvey Barnes, Bruno Fernandes góljára pedig Jamie Vardy tudott válaszolni.7

A Leicester legutóbb 2014 szeptemberében tudta legyőzni a Manchester Unitedet, azóta kilenc vereség mellett negyedszer játszott vele döntetlent.

A brit labdarúgásban a Boxing Day a legenda szerint azért vált hagyománnyá, mert az első világháború idején, 1914-ben angol és német katonák Belgiumban letették a fegyvereiket és barátságos focimeccset játszottak egymással. A mai napig nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani, hogy valóban így történt-e, ennek ellenére az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) hat esztendővel ezelőtt ünnepélyes emlékmérkőzést rendezett a századik évforduló alkalmából.

(MTI nyomán)