Szubjektív Top 25-ös lemezlista a 2020-as magyar rock/metal megjelenésekből

fooldal Top 25 2020
Kiadói archívum

Már negyedik éve, hogy januárban jelentkeztem egy személyes ’A legjobbak’ zenei listával, idén is itt a (kéretlen) folytatás. A 2020-as esztendőt teljesen átíró és letaglózó koronavírus (és annak „hozadékai”) a már eltervezett magyar lemezmegjelenéseket is felülírta, jó néhány zenekar és előadó is inkább eltolta friss anyagának kiadási dátumát, de természetesen jócskán voltak olyanok is, akik ragaszkodtak az eredeti tervekhez, vagy csak kis mértékben módosítottak azokon. Az alább olvasható végeredmény nem könnyen állt össze, mivel jóval több kiadvány szerepelt az előzetesen összeírt listában, mint az itt helyet kapott huszonöt, úgyhogy – a fentiek ellenére – semmi ok a panaszra. A koncepció ugyanaz mint eddig, azaz a mostani válogatás is az előző évben megjelent, kizárólag magyar rock és metal megjelenésekből szemezget - annyi módosítással, hogy egyelőre csak online elérhető albumokat is tartalmaz. Szokás szerint nem helyezés (!), hanem névsor alapján kerültek besorolásra az egyes lemezek, és teljesen szándékos a minél több stílusból merítés, hogy még szélesebb legyen a bemutatott zenei spektrum. És már sokadjára: mind az összeállítás, mind a kiadványokhoz fűzött rövid jellemzés teljesen szubjektív!

 

AURORA – Más világ
BAJNOK & ZEFI – 40 év
DIVIDED – Behind Your Neon Eyes
END OF PARADISE – Ősök éneke
GÉPMADÁR – Viszlát világ!
INVADER – Ezer wattos vallás EP
KALAPÁCS – Világvégre
LEANDER KILLS – IV
MUDFIELD – Kelet népe
MYSTERY GANG – Rockin’ Anthology
MYTRA – Logos
NOMAD – Kilépő
OSSIAN – Csak a jót
PHOENIX RT – Jelzőfény
POKOLGÉP – 35 (Jubileumi koncert)
REASON – The Divine Rest
REBEL – Recipe Ferrum EP
RÓMEÓ VÉRZIK – Szűk a tér
STARDUST – Highway to Heartbreak
STULA ROCK – Örökifjú
SZABÓ ELŐD – Mindenből elég
THE JOYSTIX – No Expectations
TÓTH RENI – Utazók éneke
TRIDENT – Beat
ZORALL – Fémforgácsok

Lássuk részletesebben is az albumokat. Először azokról egy pár mondat, amelyek az elmúlt év során már be lettek mutatva itt a portálon.

 Gépmadár – Viszlát világ!
A klasszikus hard rock/heavy metal vonalas banda második albuma, ami átgondoltabb, kísérletezőbb, de érettebb dalcsokrot tartalmaz, mint a két évvel ezelőtti bemutatkozó lemez. A tőlük megismert és megszokott stílusban fogant szerzemények mellett, kellemesen lüktető blues, lendületes power metal, fülledt rockballada, sőt egy bő kilenc perces – progos elemekkel sem spóroló, és szimfonikus betétet is tartalmazó – zenei utazás is a korongon. Még magasabbra!
Bővebben itt.

 Invader – Ezer wattos vallás EP
Öt számos (digitális) középlemez a tavaly 15. születésnapját ünneplő – de 2020-ra ismét jócskán megváltozott tagsággal színre lépő – heavy/power bandától. A régi jó ismerősöket csatasorba állító új felállás két régi dal friss verziójával, két újragondolt nótával, valamint egy új szerzeménnyel mutatkozott be a stílus szimpatizánsainak. Őszinteség és kitartás!
Bővebben itt.

 Mudfield – Kelet népe
A sárréti fiatal srácok második albuma, ami szinte napra pontosan a – ’Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy felvétele’ kategóriában (megosztott) Fonogram-díjat kapott – debütáló nagylemez után egy évvel jelent meg. Húzós, dallamos riffekben, refrénekben bővelkedő, bombasztikus megszólalást kapott modern/groove metal, továbbra is az értékes gondolatokat egyedien közvetítő szövegekkel párosulva. A repertoárban immár egy Leander vendégénekével rögzített szám is. Egyre gyarapodó falka!
Bővebben itt.

 Mytra – Logos
A negyedszázada alakult Mytra – először HW magazin mellékletes, majd önálló kiadványként is napvilágot látott – második teljes nagylemeze. Szintetizátorral, indusztriális effektekkel megtámogatott, súlyos riffekben tobzódó, mégis dallamos (progresszív) death metal, tiszta és vokóderes női, valamint hörgős férfi ének, science-fiction ihlette, tovább gondol(kod)ásra is kiválóan alkalmas szövegvilág, ezúttal 11 gondosan felépített és precízen előadott tételben. Tudományos fantasztikum!
Bővebben itt.

 Ossian – Csak a jót
Hazánk egyik legpatinásabb, legsikeresebb, és az utóbbi évek szerzeményeivel a stílus (vélt) korlátjait egyre messzebb toló HM zenekarának áprilisban megjelent új stúdiólemeze, ami rá három hónapra már dupla platinává nemesedett. 12 új – főként a pozitív életszemlélet/gondolatvilág jegyében született, és az alkotás izgalmát, valamint örömét is teljes mértékben visszaadó – dal a lendületes heavy metaltól a balladisztikus témákig bezárólag. Plusz bónuszként hat (Reményhozó-turnés) koncertfelvétel a CD-n. A Teljesség felé!
Bővebben itt.

 Pokolgép – 35 (Jubileumi koncert)
Először DVD-n, majd a közóhajnak (is) eleget téve, önálló hanganyagként is megjelent koncertfelvétel a hazai metal színtér egyik legikonikusabb zenekarától. A 2018 júniusában a Papp László Sportarénában megrendezett 35 éves jubileumi buli első felvonását, azaz a Pokolgép aktuális felállásának 17 dalos programját megörökítő CD. Totális metál!
Bővebben itt.

 Rebel – Recipe Ferrum EP
Egy underground metal fanzine mellékleteként, limitált példányszámban megjelent minialbum. A készítők zenei gyökereit is megidéző – Szaládi ’Carlo’ Károly egyedi hangjával fémjelzett – kortárs heavy/power metal, ez alkalommal az ókori Rómát középpontba állító szövegvilággal. Három teljes dal, plusz egy outro. Tovább ütve a vasat!
Bővebben itt.

 Szabó Előd – Mindenből elég
A szászrégeni dalszerző-szövegíró Szabó Előd első szólólemeze, amely a Titán zenekar vezetőjének/énekesének húsz éves zenei pályafutásának jubileumára jelent meg. Női vokálokkal gazdagon ellátott, fúvósokkal is színesített, jó néhány zenészbarát és kolléga vendégszereplésével rögzített 10 vadonatúj, ízlésesen meghangszerelt soft rock/power pop dal, a nagyfokú igényesség jegyében. Kimagasló minőség, utánozhatatlan hangulatfestés!
Bővebben itt.

 Tóth Reni – Utazók éneke
A Kormorán, az Örökség, és az Atilla Fiai Társulat – időközben teljesen saját útra lépett – ex-énekesnőjének harmadik szólólemeze. Egy tucat – ezúttal Erdély szívében született – a megszokottól kissé rockosabb megszólalású, sőt karcosabb témákban sem szűkölködő, de mindvégig érzelem- és dallamgazdag, azonnal fülben maradó, és értőn meghangszerelt szerzemény az albumon. Az Örökség díjas művésznő értékes útravalója!
Bővebben itt.

 Trident – Beat
A berettyóújfalui székhelyű zenekar pár évvel ezelőtti újra aktivizálódását követően megjelent – a 2018 őszén csatlakozott új énekessel, Papp Norberttel rögzített – friss, zseniális borítót kapott nagylemeze. A 90-es évek hangulatát hibátlanul hozó, de a jelenben fogant – apró zenei gegekkel is megtűzdelt, a tétmentes alkotás felszabadultságában született – 15 szám, amelyek remekül egyensúlyoznak a (poszt) grunge, a kortárs hard rock, és a groove-okkal megpakolt modern rock/metal stílusok között. Ütős anyag!
Bővebben itt.

cikkbe Top 25 2020 boritok

Alább azok a kiadványok, amelyekkel kapcsolatban a következő hetekben, hónapokban várható cikkmegjelenés.

 Aurora – Más világ
Több mint kellemes meglepetést nyújtó dalcsokor a győri punk legendáktól. 17 régi Aurora sláger, illetve „szentimentális” nóta teljes mértékben átírt- és hangszerelt, vendégzenészek játékával (is) felturbózott verziója, valamint egy – a csapat új korszakának előhírnökének is tekinthető – vadonatúj dal a bő egy órás játékidejű lemezen. (Nem akartam két kiadványt szerepeltetni tőlük, de az újrakiadást kapott, eredetileg 1995-ös Keserű cukor album is maximálisan a listára való.) Más világ!

 End Of Paradise – Ősök éneke
 A dallamos heavy metal kvintett szeptemberben érkezett negyedik (majdnem koncept jellegű) nagylemeze. A civilizációnk múltjával, jelenével, és jövőjével foglalkozó szövegeket jegyző, a csapathoz 2018 májusában csatlakozott Lévai Sándor énekes lemezes bemutatkozása az EoP soraiban. Vérbő megszólalást kapott ikergitáros, fémben gazdag nóták, dallamosabb, lassabb számok a klasszikus vinyl-játékidő keretén belül. Elkötelezetten az úton!

 Kalapács – Világvégre
Bivalyerős anyag a tavaly két évtizedes fennállását ünneplő – megalakulásától változatlan felállásban működő – heavy metal bandától. Zömében tradicionális HM a játék (ahogy csak ők tudják), „kikacsintásként” viszont thrashes, speedes, és stoneres pillanatok, sőt egy power ballada is a – szövegvilágában nagyon őszinte kitárulkozásoknak is helyet adó – 12 szerzemény között. (Itt sem szerettem volna duplázni, de a kétlemezes Kikalapált dalok című Kalapács feldolgozásokat tartalmazó kiadványnak is egyértelműen a listán a helye.) Kinyíló világ!

 Phoenix RT – Jelzőfény
Az RT-ként 2013-től működő (de szimpla Phoenix néven már 2001-től aktív) csallóközi trió 10 önálló dalt, pluszként pedig a Kalapács tribute kiadványra készült cover-t is tartalmazó friss anyaga. Pörgős (néhol hol punkos, hol jóval súlyosabb felhangokkal tűzdelt) hard rock/modern metal, és visszafogottabb, líraibb dalok egyvelege, nagyon fogós, azonnal ható, vokálokban is gazdag témákba csomagolva, a korrektnél jóval erősebben megdörrenő hangzással elővezetve. Jó irány!

 Stula Rock – Örökifjú
A Molnár Péter ’Stula’ (Omen, Crazy Gránát, ex-Mobilmánia) énekes fémjelezte csapat második nagylemeze. Tradicionális hard rock stílusban megírt, de mai – a nemzetközi színtéren is helyt álló – hangzást kapott karakteres dalok, amelyek mindegyikét (szövegvilágában) körüllengi az idő múlásának témaköre. Kerekre formált, dögös, harapós nóták, lágy, érzéki lírai szerzemények, élvezetes vokálok, fület „gyönyörködtető” hangszerelés, 11 (nem túlzás) nagybetűs sláger a CD-n. Még sok legyen és jó!

 Zorall – Fémforgácsok
Szasza kiválásával talán a tavalyi esztendő legnagyobb szenzációját szolgáltató csapat új – ismét a metalos hangzást favorizáló – albuma, immár Koroknai Árpád (ex-Omen, ex-P.Box, Kori) énekessel a mikrofonnál. A zorall brigád 12. lemezén a megszokott (merészen, de hozzáértőn) „házasított” dalok mellett három saját szerzemény, illetve Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versének megzenésítése. Kreatív fémmegmunkálás!

 

 

Végül, az a kilenc hangzóanyag, amelyekről még nem esett szó.

 Bajnok & Zefi – 40 év
Monumentális, és (elkészültét tekintve) bravúrosnak is mondható kétlemezes kiadvány, amely a Mobilmánia vezetőjének, billentyűs-énekesének, Zeffer Andrásnak, és a zenekar basszusgitáros/énekesének, Kékesi ’Bajnok’ Lászlónak a zenei pályán közösen eltöltött négy évtizede előtt tiszteleg. 20-20 dal mindkettőjüktől, a Mobilmánia tagsága mellett majd’ három tucat hazai vendégzenész- és énekes előadásában. A jubileumhoz méltó, emlékezetes ajándék!

 Divided – Behind Your Neon Eyes
Kétféle borítóval is megjelent (HW magazinos, illetve önálló digipak kiadás) a futurisztikus karakterekkel és színpadképpel bíró – stílusában az arenacore-t, synthwave-et, szintipopot, modern elektronikus és indusztriális elemeket, illetve a ‘80-as évekbeli fogós rock/metal témákat, refréneket ötvöző – formáció második nagylemeze. Külföldi vendégénekesek: Björn ’Speed’ Strid (Soilwork, The Night Flight Orchestra, és Flo V. Schwarz (Pyogenesis)! Üzenetek a jövőből!

 Leander Kills – IV
Az október végi megjelenése óta már platinalemezként (is) elkönyvelhető új album a – Szimfonik előadások mellett Leander Oktettként is koncertező – ’Kills-től. Iszonyat brutál, de fogós riffek, kontra megadallamos, lírai témák, és a legváratlanabb helyekre beszúrt dinamikai váltások, plusz Leander (válaszokat kereső és adó) különleges szövegei – ezúttal is rendkívül hatásos és egyedi végeredményt alkotva. Aktuális feldolgozás a – csak az imádod vagy gyűlölöd reakciókat kivál(tha)tó – Kicsiny falum. Még mindig szimpatikus kettősség!

 Mystery Gang – Rockin’ Anthology
„Studio live” album az Egri Péter énekes/gitáros vezette, 1998-tól működő rockabilly/rock and roll (garage/jungle) triótól. Bő 50 perces válogatás a kezdetektől egészen napjainkig friss megszólalásban, élőben rögzítve. 16 angol nyelvű nóta, plusz bónuszként a Megőrülök érted aktuális verziója. Boogie kifulladásig!

 Nomad – Kilépő
Összhatásában az eddigieknél talán még lazább, kis túlzással, „slágeresebb” új album a 2004-ben indult Nomadtól, amely – mind szövegvilágában, mind zenéjében – mégis elgondolkodtató, kissé felkavaró, sőt néhol már-már meghökkentően őszinte és érzelemgazdag. A játékidejében alig több mint 33 perces anyag legkiemelkedőbb „eleme” Az ember tragédiája című, két tételes, 8 perces monumentális opusz, amely vitathatatlanul a – lemez megjelenése óta dobost váltó, és egy plusz gitárost is csatasorba állító – zenekar (eddigi) munkásságának is a csúcspontja. Lélekig ható élmény!

 Reason – The Divine Rest
A tavaly már negyedszázados működését ünneplő, szerzeményeiben doom/gothic/melodic death metal elemeket is felhasználó dark csapat tíz évvel az első nagylemeze után megjelent – HW mellékletként és önálló kiadványként is elérhető – friss anyaga. Egyedi atmoszféra, változatos és dallamos zenei- és énektémák a több vendégénekes és muzsikus közreműködésével készült 8+1 dalos, a félresikerült emberi teremtésre fókuszáló (koncepciószerűen megírt) szövegeket tartalmazó albumon. Több mint kiváló munka!

 Rómeó Vérzik – Szűk a tér
Somorja fenegyerekeinek legújabb, ezúttal szerzői kiadásban megjelent – ismét kvartettként megírt és rögzített – új nagylemeze. Tökös, pörgős rock and roll himnuszok és karcos hard rock témák, blues-os visszaemlékezés, laza, „tábortüzes” merengés, bulis és helyenként beszólós szövegek a 11 tételes, vagányan, horzsolón megszólaló albumon. Egy újabb korongnyi keleti r'n’r!

 Stardust – Highway to Heartbreak
Az olasz Frontiers Music gondozásában megjelent, a nemzetközi szintet is lazán hozó melodikus hard rock/klasszikus AOR anyag a 2014-ben startolt fővárosi csapattól. A gyönyörű borítót kapott lemezen – néhány neves külföldi külsős szerzővel (is) megerősített – tíz saját dal, és egy Pat Benatar feldolgozás, kiváló megszólalásban. Csodálatos és egyben ideális időutazás a (főként) nyolcvanas évek (zenei) aranykorát kedvelők számára. Az év lemeze!

 The Joystix – No Expectation
Szinte az év vége előtt „pár perccel” megjelent album, a Szőke ’Szöszö’ Gábor énekes/gitáros vezette, tavaly a 15. szülinapját ünneplő punk/rock and roll triótól, egyelőre online kiadásban. Boogie és sleaze ízekkel is megspékelt 12 – nyolc vadonatúj és négy, korábban lemezen nem megjelent – szerzemény bő 36 percben. A 2019 tavaszán ideiglenes pihenőre vonult banda harsány és meggyőző visszatérése!