Felhatalmazás 2021: sürgős eljárásban tárgyalják azt a szöveget, amelyben el kell ismerni a kormány munkáját

Felhatalmazás 2021: sürgős eljárásban tárgyalják azt a szöveget, amelyben el kell ismerni a kormány munkáját

Bár a négyötödös többséget nem sikerült összehozni, és így nem szavazhatnak az új felhatalmazási törvényről már jövő hétfőn, azért a sürgősségi tárgyaláshoz szükséges kétharmada megvolt a Fidesz-KDNP-nek, így kedden már a plenáris ülés elé kerülhet "a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről" szóló törvényjavaslat. 

A Varga Judit igazságügy miniszter nevével fémjelzett szöveg 70 rendeletet erősítene meg 2021. február 7-ei hatálybalépéssel. A szöveg szerint a törvényjavaslat - tehát maga a felhatalmazás -

a kihirdetést követő 90. napig hatályban marad.

Lényeges, hogy ez a felhatalmazás a kormány jövőben meghozandó intézkedéseire is vonatkozik.

Ugyanakkor ez a felhatalmazási törvény is túl mutat önmagában. Ugyanis a szöveg szerint, ha az Országgyűlés az e törvény hatálybalépéséig megalkotott  kormányrendeleteket megerősíti,

"ezáltal az Országgyűlés politikailag elismeri a Kormány eddigi, a járvány megakadályozására tett lépéseit".

Ezzel pedig

az ellenzéket arra kényszerítenék, hogy úgy támogassa a kormányzati döntéseket, hogy azokkal nem ért egyet. 

Nem mellesleg, a következő 90 napban továbbra is fel lenne függesztve minden választási és népszavazási eljárás.

Jakab Péter nem nyom igent a felhatalmazási törvényre, mert Orbán ismét visszaélt a bizalommal

Január 29-én Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes a Kormány nevében benyújtott "a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről" címmel egy törvényjavaslatot, melyben a kormány arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy újabb 90 napra rendkívüli felhatalmazást adjanak számukra. A dokumentumban a rendeleti kormányzás kitolását azzal indokolják, hogy "a koronavírus-világjárvány idején a Kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Jobbik már múlt héten nemet mondott az újabb rendkívüli felhatalmazásra. Közölték:

"az Orbán-kormány egy életre eljátszotta a magyar emberek bizalmát".

Kifejtették, hogy az Orbán-kormány a rendkívüli felhatalmazás birtokában ahelyett, hogy megmentette volna az utcára került magyarok százezreit, a bajba jutott magyar családok és csődbe jutott magyar kis- és középvállalkozók tízezreit, inkább visszaéltek a helyzettel és:

  • ezermilliárdokkal tömte tele saját családtagjainak és strómanjainak zsebét!
  • alaptörvényben törvényesítette a közpénzlopást!
  • a saját politikai érdekei alapján módosította a választási törvényt!
  • bosszút állt a magyar emberek által megválasztott ellenzéki polgármestereken, és ellehetetlenítette az önkormányzatok működését!
  • az uniós pénzügyi segítség ellenére eladósította Magyarországot!
  • érdemi segítség nélkül hagyta a magyar kis- és középvállalkozókat!
  • ellentétben más európai országokkal sem maszkot, sem teszteket nem biztosított ingyenesen a magyar állampolgárok számára!
  • eltitkolta a közvélemény elől a járványügyi adatokat!
  • felszámolta az egyetemek szabadságát!
  • a magyar emberek adóforintjait költötte használhatatlan és fölösleges kínai gagyikra.