Kósa Lajos elárulta, ki tervezheti a 65 milliárdból épülő MotoGP-pályát

Kósa Lajos elárulta, ki tervezheti a 65 milliárdból épülő MotoGP-pályát

Mint azt korábban megírtuk, a hajdúnánási MotoGP-pálya egyre csak drágul. Tavaly októberben az Orbán-kormány további 800 milliót csoportosított át ennek megvalósulása érdekében, így csak az építkezésre 65 milliárd forintot szánnak, a tízéves versenyrendezési jogra pedig 44 milliárdot. 

A MotoGP-futamok elsőbbséget élveznek: a kormány 44 milliárd forintot ad erre

Korábban beszámoltunk róla, hogy a hajdúnánási MotoGP-pálya egyre csak drágul. Tavaly októberben az Orbán-kormány további 800 milliót csoportosított át ennek megvalósulása érdekében, február 10-én pedig újabb kormánydöntés született arról, hogy a futamokra 44 milliárd forintot költhetnek majd el, írja Facebookon a Jobbik országgyűlési képviselője, Stummer János.

Most Kósa Lajos, a pályázati bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, 

"A hajdúnánási multifunkciós MotoGp-pálya terveit Bordás Péter okleveles építész készítheti el, miután megnyerte a tervezésre kiírt pályázatot."

A fideszes politikus szerint azért Bordás nyert, mert ő nyújtotta be a legjobb pályaművet, mostantól a részletes tervek kidolgozása zajlik. Azt azonban nem árulta el, hogy mennyiért.