Ismét megtagadta az MTI a Jobbik közleményének közzétételét

Ismét megtagadta az MTI a Jobbik közleményének közzétételét

Újabb jobbikos közlemény közzétételét tagadta meg az MTI. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint valótlanságok és ezáltal személyiségi jogba ütköző kijelentések hangzottak el a Jobbik elnökéről az M1 műsorában és a köztévé weboldalán a 2019-es európai parlamenti választási kampány során a politikusról.

Mindennek kapcsán párt csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: 

Ebből szokás szerint egy szó sem volt igaz, és mivel a közszolgálati tevékenységet még csak hírből sem ismerő szennycsatorna az internetes honlapjával egyetemben még arra sem vette a fáradságot, hogy >>kérdésekkel provokálja<< az ügyben a néppárti ellenzéki pártot, így Jakab Péter pert indított ellenük a személyiségi jogai megsértése miatt.

A per vége egyébként az lett, hogy a bíróság immáron jogerős ítéletben kötelezte Duna Médiaszolgáltató Zrt.-t több százezres sérelemdíj és a perköltség megfizetésére. A Jobbik közleményében közpénzekből kitartott lakájmédiaként nevezte az állami televíziót, rádiót, valamint bírálta a Fideszt, amiért álláspontjuk szerint álhíreket terjeszt a közmédia műsoraiban.

Az MTI azonban úgy gondolta, erről nem kell beszámolnia.