Orvos: Navalnij a halálán van

Alekszej Navalnij orosz politikus
.
Fotó: Wikipédia

A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota rohamosan romlik, és „bármelyik percben meghalhat” – közölte szombaton a 44 éves ellenzéki aktivista, politikus egyik orvosa. Jaroszlav Asihmin azt mondta, hogy Navalnij családjától kapott vizsgálati eredményekre hivatkozva azt állítja, hogy Navalnij káliumszintje vészesen magas, ami szívleálláshoz vezethet, megemelkedett kreatininszintje pedig veseproblémákról árulkodik.

A beteg bármelyik percben meghalhat

– húzta alá Ahsimin. Anasztaszija Vasziljeva,

a Navalnij által támogatott orvosszervezet vezetője szerint „azonnali beavatkozásra van szükség”.

Navalnij kezdetben hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, kezdi nem érezni a lábait, ezért azt kérte, hogy saját orvosai megvizsgálhassák, amit az orosz hatóságok megtagadtak, s ezért éhségsztrájkba kezdett.

Navalnij egyre rosszabbul van a börtönben, lehet, hogy tuberkolózisos

A 444.hu azt írja, a még mindig éhségsztrájkoló Navalnij hétfőn az ügyvédje segítségével létrehozott Instragam posztban számolt be arról, hogy 38 fokos láza van és állandó köhögéssel küzd. Kiderült még, hogy a börtönnek abból a részlegéből, ahol a büntetését tölti, három embert is elvittek vittek kórházba tuberkolózis miatt.

A Vlagyimir Putyin elnök hangos bírálójának számító politikust januárban vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol mérgezés miatt kezelték. Navalnij szerint a kormány próbálta meg idegméreggel megölni, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Két és fél évet kell börtönben töltenie, mert korábban csalás miatt ítélték felfüggesztett büntetésre, és megszegte a próbára bocsátás feltételeit. Navalnij már az eredeti ítéletet is politikailag motiváltnak nevezte.

(MTI)

Legolvasottabb híreink