Brenner Koloman: „A magyar polgárok tudása nem árucikk, hanem a jövőnk záloga”

Brenner Koloman: „A magyar polgárok tudása nem árucikk, hanem a jövőnk záloga”

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban.

Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

Történelmi lépés a 2021-es ellenzéki előválasztás, a tét pedig hatalmas. Ennek kapcsán a hazai politikai élet egyik meghatározó alakjával, a Országgyűlés alelnökével, a Jobbik országgyűlési képviselőjével, Brenner Kolomannal beszélgettünk arról, ő miért tartja fontosnak az előválasztást, mik a Győr-Moson-Sopron megye 4. számú választókörzetének sajátosságai, s miben látja mind a kormányváltó erők, mind pedig saját feladatát 2022 után. Interjú. 

 

2021 őszén talán a legfontosabb megválaszolandó kérdés egy ellenzéki politikus számára, hogy miért kell részt vennie minél több választópolgárnak az ellenzéki előválasztáson.

Röviden: a jólétünk és a szabadságunk a tét. Az, hogy hagyjuk-e a Fidesznek, hogy egypárti túlhatalmával tovább pusztítsa az országot, vagy visszaállítjuk azt a polgári demokráciát, amelyben a politikusok az őket megválasztó polgárok érdekeit képviselik és ahol a valódi, tisztességes munkának és tudásnak értéke van.

A rendszerváltáskor tett ígéretek a jólétről és a szabadságról nem valósultak meg, azt a történelmi lehetőséget elszalasztották az elmúlt harminc év kormányai. Most ismét történelmi helyzetben vagyunk: ugyanúgy egy asztalnál ülnek a demokratikus ellenzéki pártok egy egypárti rezsimmel szemben és mi nem fogjuk megengedni magunknak azt a luxust, hogy cserben hagyjuk a magyar polgárokat. Ehhez azonban minden választópolgárra szükségünk van az előválasztáson, mert minden választókerületben, így a soproni régióban is a legalkalmasabb ellenzéki jelöltnek kell kiállnia a Fidesszel szemben.

Az előválasztás itt, a soproni választókerületben is arról szól, hogy megtaláljuk ezt a jelöltet és közösen találjunk megoldást a régió problémáira.

 

Választókerülete mindig is rendkívül különleges volt hazánk történelmében. Hogyan tudná bemutatni?

Sopron egy olyan történelmi régió központja, mely csodálatos adottságokkal rendelkezik, ma mégis azt látjuk, hogy a határ két oldalán nemhogy közeledett volna egymáshoz az emberek jóléte, hanem még távolodott is. A Fidesz bérfelzárkóztatás helyett hagyta, hogy az országon belüli és az Európán belüli különbségek miatt Sopron megteljen.

Ugyanez a hatalom régiónk legjelentősebb természeti kincsét, a Fertőt teljesen tájidegen gigaberuházásával elpusztítja és legnagyobb strómanja, Mészáros Lőrinc kezére játssza, a Soproni Egyetemet pedig a saját pártkatonáival, köztük Csányi-bankvezérrel feltöltött alapítványba szervezi ki.

Hogyan tudná megjelölni az Ön feladatát? Mi az Ön kihívása itt? 

Az, hogy a helyiek érdekében dolgozzak és ezt látva megkapjam tőlük a bizalmat, hogy én lehessek a Fidesz kihívója a soproni választókerületben. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan tájékozódjak a lakosságot és a helyi kisvállalkozókat érintő problémákról, de azt is, hogy a már említett, országosan is ismert ügyeket a helyiek érdekének megfelelően kezeljem. Az egyik ilyen a Fertő ügye: a Fertő tó fejlesztése nagyon régóta várt és támogatandó projekt. A jelenlegi tervek azonban – melyek mindkét oldalon veszélyeztetik az UNESCO világörökségi címet és a hagyományos tájképet – nem veszik figyelembe az érintettek, cölöpház-tulajdonosok, csónak- és jachttulajdonosok, kisvállalkozók és aggódó civilek érdekeit. Miközben velük folyamatosan azért küzdünk, hogy a Fertő tó újra mindenkié lehessen, a főként Mészáros Lőrincet gazdagító gigaprojekt teljesen elpusztítja a tájat, lebontják a cölöpházakat és felforgatják csodás természeti kincseink egyensúlyát.

 

Ahogy azt az előbb már érintette, Sopront is elérte a fideszes mélyállam szervezése. Mi ennek a történetnek a legfontosabb tanulsága?

Szintén szívügyem a Soproni Egyetem. A hirtelen és egyeztetés nélküli fenntartóváltás az intézmény önállóságának súlyos megsértését eredményezte. Ugyanúgy, ahogy a többi, hasonló sorsa jutott egyetem esetében, itt is benyújtottam azt a módosító javaslatomat, mely biztosította volna, hogy az egyetem ügyeiről a megválasztott akadémiai vezetők, ne pedig fideszes bankvezérek döntsenek. A kétharmad hallani se akar az érintettek érveiről és érdekeiről, ezért elutasított minden ilyen javaslatot és a magyar egyetemi világ nagy részét a saját embereivel feltöltött alapítványokba szervezte ki – pedig a magyar polgárok tudása nem árucikk, hanem a jövőnk záloga.

 

Egyes becslések szerint Sopronban kétszer annyi ember él, mint amennyi a város lakossága papíron. Hogy bírják ezt a nyomást?

A régió életét nagyban meghatározza az országos belső migráció és az Ausztriába ingázás is. Mindkettő a Magyarországon belül és Európán belül is tapasztalható hatalmas bérkülönbségek eredménye, melyeket kiküszöbölése a Jobbik béruniós kezdeményezése óta az egyik fő programpontunk, szerintünk ugyanis minden tisztességes magyar polgár munkája ér annyit, mint bármelyik európai polgáré.

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati politika az egészségügyen és a gazdaságon túl az önkormányzatokra is komoly terheket rótt. Milyen tapasztalatai vannak minderről a választókerületében?

A soproni régió azok közé tartozik, ahol országos összehasonlításban jó feltételek mellett működik az egészségügyi ellátás, a megbukott fideszes járványkezelést azonban jól mutatja, hogy sorra kaptam az olyan beszámolókat, melyek szerint elképesztő túlterheltség és hiányosságok mellett kellett helytállniuk az egészségügyi dolgozóknak. A szociális intézményekben is hasonló helyzetet tapasztaltunk, melynek fő oka a megfelelő tájékoztatás hiánya, sőt, felmerül, hogy néhol a valós adatok elhallgatása volt. Az önkormányzatok bevételkiesése mindenhol, de különösen a kistelepüléseken okoz problémát. A vállalkozások esetében elmondható, hogy a Jobbik bértámogatásról szóló javaslatával ellentétben érdemi segítséget nem kaptak. Mi mindig amellett álltunk ki, hogy a magyar polgárok biztonságát szem előtt tartva, de a lehető legtöbb lehetőséget meg kell adni a helyi vállalkozóknak, nélkülük ugyanis nagyon elmélyül a járvány hatására kialakuló gazdasági válság. Forrás lenne rá, ha a Fidesz nem propagandára és a saját strómanjainak gazdagítására költené a pénzt.

 

Az Országgyűlés alelnökeként hogy látja, mennyire alakította át a Fidesz a koronavírus-járványra hivatkozva a magyar parlamentarizmust? 

Egyértelműen a felhatalmazási törvényt említeném, mint mindennek az alapja, ami a járvány kezdete óta történt a Parlamentben. Ezt a szégyenletes törvényt Áder János egyébként habozás nélkül aláírta, ahelyett, hogy köztársasági elnökként a nemzet egységét és a magyar polgárok érdekét képviselve visszaküldte volna. Persze, ha nem Orbán bábja, hanem egy közvetlenül választott államfő ülne a székében, ez nem fordulhatott volna elő – ezért is nyújtottam be nemrég a közvetlen államfőválasztásról szóló javaslatom a Parlamentben.

Visszatérve a parlamenti munkára, a felhatalmazási törvény eredményeképp a Fidesz sorra tolja át az Országgyűlésen azokat a törvényeket, melyekkel már szinte kivétel nélkül a 2022-es bukásukra készülnek.

Ez az a hatalom- és vagyonátmentés, melyet legjobban az egyetemek és számos más terület esetében az alapítványi átalakítások mutatnak. A vészhelyzet tehát csak annyiban érdekli őket, hogy az ellenzék munkáját, majd 2022-től a nemzeti egységkormányunk munkáját minél jobban ellehetetlenítsék, mi azonban ezen a nehezített terepen is helytállunk.

Mi a legfontosabb feladata a kormányváltó erőknek a 2022-es kormányváltás után? 

Az első és legfontosabb feladat a jogállam visszaállítása. Ehhez átfogó közjogi reform, választójogi reform és a korrupció felszámolása kell. A kormányváltás után Magyarországnak haladéktalanul csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. Vissza kell térnünk arra az európai útra, amelyet Szent István jelölt ki nekünk és amelyről a Fidesz egypárti rezsimje megpróbálja letéríteni hazánkat. Az ő céljuk nem más, mint hogy kivezessék Magyarországot az EU-ból, ezt azonban a magyar polgárok ellenzik. Tudják, hogy nekünk Európában van a helyünk, ahol a jog uralma, a demokrácia és a keresztény szolidaritás a legfontosabb alapértékek, a jólétünk és a szabadságunk feltételei.

 

És hol látja ebben a folyamatban Brenner Koloman helyét?

Ami az én feladataimat illeti: egyetemi vezetői tapasztalatom, nemzetközi tapasztalataim korábban a FUEN Európai Német Kisebbségek Munkacsoportja elnökeként, majd a Parlamentben a külügyi bizottság tagjaként, valamint tavaly óta az Országgyűlés alelnökeként végzett munkám rengeteg területre rálátást ad számomra. Ennek megfelelően a kormányváltást követően minden olyan feladatot legjobb tudásom szerint fogok teljesíteni, amire engem tartanak alkalmasnak.