Tizenegyesekkel Eb-döntős Olaszország

Tizenegyesekkel Eb-döntős Olaszország

Két, remek formában levő csapat csapott össze a Wembley-ben a foci-Eb első elődöntőjén. Olaszország a csoportmeccseket három győzelemmel és „shootouttal”, azaz kapott gól nélkül zárta. Roberton Mancini fiai aztán a kieséses szakaszban hosszabbítás után Ausztriát, majd a világranglistát vezető Belgiumot is 2-1-gyel küldték haza. A Luis Enrique irányította spanyol válogatottnak döcögősen indult a vb, ikszeltek Svédországgal és Lengyelországgal is, de a szlovákok ellen „kiszakadt” a gólzsák, és egy ötöst szórtak. A nyolcaddöntőben emlékezetes, fordulatos, őrült (a jelzők folytathatók) meccsen hosszabbítás után győzték le a vb-ezüstérmes Horvátországot 5-3 arányban, aztán a negyeddöntőben a világbajnok franciákat kiütő svájciakat verték büntetőkkel.

1. félidő

Kisebb olasz mezőnyfölénnyel indult a mérkőzés, a kék mezes olaszok többet birtokolták a labdát, és a kapura is veszélyesebbek voltak. Így a 4. percben Barella kapott remek labdát, kisodródva elhúzta az Unai Simón mellett, majd befordulva kapura tekert, a labda pedig a kapufáról jött ki. Az akció szépséghibája, hogy Barella lesről indult, tehát ha bemegy, akkor sem lett volna érvényes a gól.

Tíz perc után a spanyolok vették át az irányítást, és elkezdték „kóstolgatni” az itáliai védelmet. A 13. percben Oyarzabal kapott jó kiugratást Pedritől, de a labda kicsit mögé érkezett, nem tudta átvenni, így az ígéretes akcióból végül nem lett kapura lövés sem.

A 21. percben olasz labdaszerzést követően Emerson kapott kiugratást a balösszekötő helyén, Unai Simón pedig rosszul jött ki a kapujából. Emerson lövés helyett középre gurított, ott azonban az olasz csatártársak eltotojázták, így ebből az ígéretes akcióból sem lett lövés.

A 25. percben egy rosszul elvégzett olasz kirúgás utáni passzokat követően Dani Olmóhoz került a labda a tizenegyespont környékén, első lövését a védők blokkolták, az ismétlést Donnarumma védte.

Fél óra után kiegyenlítettebb lett a játék, mert az olaszok feljebb tolták a védekezésüket. A 34. percben Insigne kényszerítőzött, de a végén belegabalyodott a cselekbe, így ebből az akcióból sem lett lövés.

A 45. percben Insigne és Emerson játszott össze a bal oldalon, utóbbi lövése a kapufát is érintve ment fölé. Utólag visszanézve lehet, hogy Insigne lesen volt.

2. félidő

A második félidő jóval pörgősebben indult, mint az első játékrész, kicsit ketté is szakadt a pálya. A 49. percben Laporte szerencsétlenkedett Immobile közelében, az olasz csatár elpöckölte a labdát a védő és a kapus mellett, de a kapu mellett is.

Egy perccel később a másik kapu előtt egy becsavart labdát a jól érkező Ferran Torres elől kellett kirúgni az olasz védőknek.

Az 52. percben a jobb oldalon Oyarzabal cselezett be, Busquets el tálalt, aki 16 méterről épphogy fölé lőtt, bár az olasz kapus rajta volt a lövésen.

Rá egy percre helyet a másik kapu előtt: Chiesa húzogatott a jobb oldalon, majd Jordi Alba lábai között lőtt kapura, Unai Sinón védett.

Az 58. percben Oyarzabal lőtt középről középre, Donnarumma könnyen védett.

A 60. percben Donnarumma gyors kontrát indított, Insigne középre passzolt Immobile felé. Laporte becsúszva tisztázott, de a labda így pont az érkező Chiesához került, aki pedig tizenötről a hosszú sarokba tekert (1-0).

A kapott gól után rákapcsoltak a hátrányba került spanyolok. A 65. percben az olasz védők bizonytalankodtak, röviden szabadítottak fel, Koke Oyarzabal fejére löbbölt, ő azonban ajtó-ablak helyzetben nem tudott belestukkolni a labdába.

Egy perccel később újabb spanyol helyzet: Oyarzabal háttal a kapunak vette át a labdát, lekészítette a labdát lövésre Dani Olmónak, aki tizenhétről mellé külsőzött.

A 68. percben a spanyol 16-oson belül Chiesa és a csereként beállt Berardi játszott össze, az akció végén utóbbi lövését Unai Simón védte.

A 77. percben Morata cselezte be magát a jobbszélen, kisodródva kapura lőtt, de az olasz védők blokkolták a löketet.

A 80. percben a spanyol védők szerencsétlenkedtek, eladták a labdát a tizenhatosuknál, de a lövést védte Unai Simón. Az ellentámadásból a csereként beállt Moratához került a labda, ő Dani Olmóval kényszerítőzött középen, a visszakapott labdát Morata Donnarumma mellett könnyedén gurította a kapuba (1-1).

A 90. percben az eleső Chiesa földön levő kezében akadt el a labda az olasz büntetőterületen belül, de néma maradt a játékvezető sípja, és a VAR-szobában sem nézték vissza az esetet.

Így azután a rendes játékidőben döntetlenre végződött a meccs, jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás.

Hosszabbítás

A 98. percben Dani Olmo oldalról élesen belőtt szabadrúgását védte Donnarumma, a kipattanót Morata lőtte rá, az pedig egy védőről pattant le. A labda végül ide-oda gurulás után az alapvonalon keresztül hagyta el a játékteret.

A 102. percben Moreno ívelését ütötte ki Donnarumma Morata fejéről, Llorente ismétlése pedig egy védőről vágódott le.

A 110. percben Berardi a jobbszélről húzott középre, lövése azonban levágódott egy védőről. Pár másodperccel később ugyanő megkapta a labdát, elemelte Unai Simón mellett, azonban az akció lesről indult, így a gól érvénytelen.

Maradt tehát a hosszabbítás után is az 1-1, jöhetett a büntetőpárbaj.

Tizenegyesek

A meccsen több hibát is vétő két kapuson volt tehát a világ, de legalábbis az európai focit szeretők szeme.

Az olaszok kezdték a párbajt, Locatelli lapos lövését Unai Simón kivédte. A meccsen remeklő Dani Olmo következett, aki viszont csúnyán fölé lőtt.

Belotti is laposan lőtt, Unai Simón érezte az irányt, de védhetetlen volt. Moreno is magabiztos volt.

Bonucci is magabiztosan bevarrta, Unai Simón mozgásával ellentétesen lőtt. Thiago ugyanúgy belőtte.

Bernardesci félmagasan Unai Simón fölött lőtte el. Az egyenlítő gólt szerző Morata gyengén, laposan lőtt, Donnarumma kivédte.

Ez azt jelentette, hogy ha Jorginho belövi, döntősök az olaszok. Ő pedig nagyon higgadtam az utolsó pillanatig kivárva begurította a térdre rogyó Unai Simónnal ellentétes oldalra, így

a vasárnapi döntő egyik résztvevője Olaszország.

A döntő másik résztvevőjének kiléte holnap dől el: Anglia hazai pályán fogadja az Erikssen-eset után magát nagyon felszívó Dániát.

A meccs összefoglalója: