Titkos izraeli kémprogrammal figyelték meg az Orbán-kormány magyar bírálóit

Titkos izraeli kémprogrammal figyelték meg az Orbán-kormány magyar bírálóit

Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, médiacégeket tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve szűkebb környezetük is, derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként. Egy kiszivárgott listán világszerte 50 ezer célszemély telefonszáma szerepel.

A kutatás során olyan közvetett bizonyítékot is találtak, amelyek arra utalnak, a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak.

A Pegasus által a telefonok szoftvereinek hibáin keresztül a telefonkészülékbe bejutva a célszemélyek beszélgetéseinek lehallgatásán túl hozzáférhetővé válnak a legbizalmasabb információik is, például e-mailek és egyéb üzenetek, fotók és videók.

A több mint 300 magyarországi célpont közül egyelőre többek között a következő embereket azonosították be:

  • Négy újságírót, köztük a Direkt36 két munkatársát, Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást, továbbá Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi újságíróját, valamint egy negyedik újságírót, aki azt kérte, ne írják le a nevét.
  • Egy magyar fotóst, aki együtt dolgozott egy olyan amerikai újságíróval, aki az orosz vezetésű, Budapestre költöző Nemzetközi Befektetési Bank ügyeiről írt.
  • Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosát, valamint több olyan más üzletembert, akik Varga házában vettek részt egy közéleti témájú vacsorán 2018-ban. A Varga-féle találkozón részt vett Chikán Attila közgazdászprofesszor is, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, akinek telefonszáma szintén feltűnt a kiszivárgott adatok között.
  • Simicska Lajos egykori oligarcha fiát és egyik legközelebbi bizalmasát. 
  • A CEU egyik külföldi diákját, Adrien Beauduint, akit a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy 2018-as kormányellenes tüntetésen.

Emellett több más magyar közszereplőt is, többek között egy tekintélyes ügyvédet és egy ellenzéki városvezetőt.

Mint a Direkt36 írja, az NSO határozottan állítja, ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el szolgáltatásukat, információk szerint Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozókra került sor az izraeli és a magyar kormány között.

A Pegasust az NSO csak az izraeli védelmi  minisztérium engedélyével adhatja el más országoknak, hivatalosan pedig csak terrorizmussal és szervezett bűnözéssel gyanúsított személyek megfigyelésére használják. 

Leleplezésében részt vett egy nemzetközi újságírói együttműködés, amelyben a Direkt36 mellett a Washington Post, a The Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde munkatársai is közreműködtek.

Világszerte több mint 180 újságírót figyeltek meg, köztük az Economist, a Reuters, a Financial Times, a CNN, a The New York Times, a France24 és az Associated Press szerkesztőit és riportereit.