Tanárszakszervezetek becslése szerint közel 6 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, az élelmiszerek drágulása miatt pedig nagyon magasra ugrottak a menzaköltségek is. Ám nemcsak ezek hátráltatják az idei iskolakezdést, hanem „az egyre inkább az összeomlás jeleit mutató oktatásszervezés helyzete is” – közölte hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman. A Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője kiemelte,
fél év alatt az Oktatási Hivatal (OH) minden tizedik köztisztviselője mondott fel
az alacsony munkabérek és a többek közt politikai nyomásban is megmutatkozó munkakörülmények miatt.
Brenner Koloman aláhúzta, az OH gyakorlatilag az óvodától az egyetemig fontos szerepet játszik az oktatásszervezésben, külön megemlítve az érettségik, felvételik, valamint az oktatás eredményeinek méréséhez szükséges felmérések, például a PISA-teszt megszervezését.
A jobbikos politikus szerint nemcsak az OH, hanem az oktatást segítők jobb megbecsülése és létszámuk emelése kellene, hogy cél legyen. Ha ezt a létszámot megháromszoroznánk, akkor haladnánk meg az OECD-tagállamok átlagát – hangsúlyozta Brenner Koloman, hozzátéve: ezeknek az alkalmazottaknak (például gyógypedagógusok, iskolapszichológusok, az iskolai fegyelmezésben részt vevők) bére még mindig rendkívül alacsony, holott munkájuk nélkül a legjobb pedagógus sem tudja igazán elvégezni feladatát. Megjegyezte azt is, az adminisztrációs teher is a pedagógusokra és a segítőikre hárul, holott a Jobbik véleménye szerint ez az oktatásszervezés feladata kellene, hogy legyen.

„Az oktatás számunkra kiemelkedő nemzetstratégiai ágazat”
– emelte ki a Jobbik politikusa, hozzátéve a pedagógusok nem elbocsátandó cselédek, hanem felelős értelmiségiek.
