Kisgyerekkel is végzett az elmebeteg angliai ámokfutó

Kisgyerekkel is végzett az elmebeteg angliai ámokfutó

Azonosították a plymouthi lövöldözés feltételezett elkövetőjét, aki egy hároméves kislánnyal, illetve két nővel és két férfival végzett csütörtök este, mielőtt maga ellen fordította fegyverét - közölte a helyi rendőrség pénteken.

A 22 éves Jake Davison este 6 óra körül otthonában agyonlőtt egy nőt, majd kiment az utcára, és válogatás nélkül tüzelni kezdett a járókelőkre - mondta el Shaun Sawyer rendőrfőnök. Először a hároméves kislányt lőtte le, majd egy 43 éves férfit, aki a gyermek rokona volt.

A hat percig tartó ámokfutásban még egy 66 éves nő, illetve egy 59 éves férfi is meghalt. Ketten megsebesültek, őket kórházban ápolják, de állapotuk nem súlyos.

Davison szemtanúk szerint egy előagyszánas, vagyis "pumpálós" sörétes puskával követte el a gyilkosságokat.

Sawyer aláhúzta: egyelőre nem tudják az elkövető indítékát, de nem terrorcselekmény miatt nyomoznak, és nem feltételezik, hogy a tettes kapcsolatban állt volna szélsőjobboldali csoportokkal.

A rendőrség abból indul ki, hogy Davison, akinek volt fegyvertartási engedélye, egyedül hajtotta végre a gyilkosságokat, és esetleg valamilyen családi ügy lehet a háttérben. A nyomozás során a férfi közösségi médiában mutatott viselkedését is elemezni fogják.

A fegyvertartási engedély ellenére a The Telegraph lementett egy videót, amin az elmebeteg férfi néhány héttel ezelőtt komoly mentális problémákra utaló panaszkodást adott elő az életről, tehát eleve kérdéses, egy ilyen ember hogyan juthatott bármilyen engedélyhez: