Simonka György ellen újabb ügyben emeltek vádat

Simonka György ellen újabb ügyben emeltek vádat

A Központi Nyomozó Főügyészség jelentette be, hogy újabb ügyben emeltek vádat Simonka György ellen. Az újabb benyújtott vádirat szerint

miután Simonka György – az alapügyben történt gyanúsítotti kihallgatása előtt – tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított őt is érintő büntetőeljárásról, öt millió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását és egy őrizetben lévő gyanúsítottat is rá akart beszélni – készpénz ígéretével – a neki kedvező vallomástételre.

A képviselő és társai ellen korábban bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítottak büntetőeljárást, ezzel Simonkát két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettével, míg a vallomástételben befolyásolt társát vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével vádolják, mindkét vádlottat mint bűnszervezetben elkövetőt említik - írja a 444.hu.