Miután közel 100 embert már elbocsátott, további 140 dolgozót küld el év végéig a Continental makói üzeme

Continental
Facebook

Az ágazat átalakulására és alkatrészhiányra hivatkozva bocsátanak el további 140 dolgozót a Continental makói üzeméből - szúrta ki a hvg.hu. A ContiTech makói üzeme a Continental magyarországi gyárainak egyike, ahol összesen 1600-an dolgoznak. Az elbocsátások előzménye volt, hogy Makón és Vácott felbontották a 23 éves kollektív szerződést, a dolgozók a megszerzett jogaik megtartása miatt februárban sztrájkot szerveztek Makón. Ezután közel 100 dolgozót küldtek el az üzemből.

Határozatlan idejű sztrájkba kezdtek a dolgozók a Continental makói üzemében

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében. Hajdú Roland, az MGSZ titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta.

Szűrszabó Levente üzemvezető a Délmagyarnak elmondta, nem megtorlásként küldték el a sztrájkolókat, szerinte üzleti okai voltak az elbocsátásnak, mivel az üzem már harmadik éve volt veszteséges, továbbá a globális félvezetőhiány és az elektromos autók térnyerése áll a hátterében.

A korábbi elbocsátásnál a cégvezetés a sztrájkot szervező szakszervezettel állapodott meg arról, hogy év végéig megegyeznek az új kollektív szerződés elemeiről, erről egyelőre annyit tudott meg a Hvg.hu, hogy folyamatban vannak a tárgyalások, a megállapodásról nyilatkoznak majd.

A szakszervezeti vezető szerint a makói üzem vezetőjét ugyan lecserélték májusban, de az új igazgatóval sem javult a helyzet, többször próbáltak segítséget kérni konkrét ügyekben, de nem sikerült együttműködniük.

A makói termálfürdőt 10 milliárból bővítik Lázár Jánosék

Elkezdődött a makói termálfürdő bővítése, tájékoztatta az MTI-t a fejlesztésért felelős kormánybiztos. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő Lázár János kifejtette, bár úgy tűnik, a fejlesztés csak az idegenforgalmat érinti, a fürdő bővítése minden makói ember életét jobbá fogja tenni. A következő száz évben nem lehet kérdés, hogy Makó jövője a turizmusról, a vendéglátásról szól.

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet vezetője azt mondta, az elbocsátottaknak segítenek elhelyezkedni, ha az szükséges, az eddig kirúgott munkások pedig szinte kivétel nélkül elhelyezkedtek.