A kormány még mindig nem tudja, hány egészségügyi dolgozó lépett ki a kötelező oltás miatt

A kormány még mindig nem tudja, hány egészségügyi dolgozó lépett ki a kötelező oltás miatt

Már november van, de az Orbán-kormánynak még mindig nincs információja arról, hány egészégügyi dolgozó lépett ki azután, hogy szeptember 15-ével bevezették az ágazatban a kötelező koronavírus elleni oltást. 

Rétvári Bence államtitkár (EMMI) legalábbis november 5-én kelt válaszában azt írta Demeter Márta erre irányuló kérdésére, hogy jelenleg is a korábbi válaszát kell irányadónak tekinteni. Emlékezetes, október közepén egy botrányos hangvételű levélben a kormánypárti politikus szintén Demeter Márta kérdésére elismerte, jelenleg a kért adatok frissítése folyamatban van,

"ezért pontos adatot még nem áll módunkban közölni."

Azaz az Orbán-kormány vagy nem tudja, vagy csak nem akarja elárulni, hány egészségügyi dolgozót veszített el az ágazat a kötelező oltás bevezetése óta. Korábban Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy 2-3 ezren is oltatlanok lehetnek az egészségügyi dolgozók közül, ezért kiesnek az ellátó rendszerből. Soós szerint a kisebb létszámú intézményekben 5-10 főt bocsáthatnak el, a nagyobbakban 15-80 közé tette ezt a számot, ami tudomása szerint körülbelül 200 intézményt érinthet.