Megszólalt az Alkotmányvédelmi Hivatal Kövér botrányos beszédéről

Megszólalt az Alkotmányvédelmi Hivatal Kövér botrányos beszédéről

A Kövér László-féle nemzetbiztonsági veszélyt vizionáló botrány kirobbanása után két nappal törte meg a csendet a titkosszolgálatok egyik szervezete. A Pintér Sándor belügyminiszter irányította Alkotmányvédelmi Hivatal a Direkt36-nak írta meg rövid álláspontját. Így szól:

A nemzetbiztonsági szolgálatok – így az Alkotmányvédelmi Hivatal is – feladataikat Magyarország Alaptörvénye és a vonatkozó ágazati jogszabályok alapján látják el. Tevékenységük irányítási rendje tiszta, világos, egyértelmű. A szolgálatok munkatársainak nem kell értelmezniük, kommentálniuk semmilyen ünnepi beszédet, közéleti megnyilvánulást, esküjükhöz híven kell végezni tevékenységüket.

 

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Mint azt szombaton lapunk is megírta, a nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának 30. évfordulóján arról beszélt, hogy a „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”.

Kövér szerint ez a politikai helyzet a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázat, amely Magyarországot ma fenyegeti. (A migránsok már smafu?! – A szerk.)

Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján. A házelnök 2020.