A Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén Kövér László szavairól is kérdezik Pintért

Nemzetbiztonsági bizottság
Alfahír

Mint szombaton megírtuk, a Direkt36 információi alapján Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára 

Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján. A házelnök 2020.

A kiszivárgott hangfelvétel óriási felháborodást keltett, az egységes ellenzék lemondásra szólította fel Kövér Lászlót, szerintük ugyanis „a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre."

Lemondásra szólította fel az ellenzék Kövér Lászlót a kiszivárgott botránya után

Lemondásra szólítja fel az egységes ellenzék Kövér Lászlót azok után, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel szerint „a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre." Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján.

Vasárnap este az RTL Híradója arról számolt be, hogy a tervek szerint másfél hét múlva újra meghallgatja Pintér Sándort a Nemzetbiztonsági bizottság, amelyen Stummer János, a bizottság elnöke a házelnök beszédéről is kérdezi majd a belügyminisztert.

 A jobbikos országgyűlési képviselő ezen kívül arra is kíváncsi, hogy a magyar szolgálatok eddig milyen konkrét műveletekben vettek részt a jövő évi választásokkal kapcsolatban.

A december 9-ei nemzetbiztonsági bizottsági ülésen Szijjártó Péter is jelen lesz, aki éppen nemrég beszélt arról, hogy szerinte külföldről igyekeznek majd beavatkozni a választásokba.

Jakab a Kövér-beszédről: "Erre a nemzetre a legnagyobb veszélyt mindig is a széthúzás jelentette"

Ahogy azt mi is megírtuk, Kövér László házelnök arról beszélt tavaly februárban egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy szerinte a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a munkájukra. Konkrét neveket vagy pártokat ugyan nem említett, de egyértelműen utalt arra, szerinte a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára.