Jakab a Kövér-beszédről: "Erre a nemzetre a legnagyobb veszélyt mindig is a széthúzás jelentette"

Jakab a Kövér-beszédről: "Erre a nemzetre a legnagyobb veszélyt mindig is a széthúzás jelentette"

Ahogy azt mi is megírtuk, Kövér László házelnök arról beszélt tavaly februárban egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy szerinte a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a munkájukra. Konkrét neveket vagy pártokat ugyan nem említett, de egyértelműen utalt arra, szerinte a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára. Mindez pedig a nyáron kirobbant Pegasus-botrány fényében különösen érdekes a hangfelvételt publikáló Direkt36 szerint.

Kövér László a titkosszolgálat vezetőinek arról beszélt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszély és számít a munkájukra ez ügyben

Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján. A házelnök 2020.

Röviddel ezután az ellenzék házelnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel Kövért a kiszivárgott botránya miatt, és kijelentették, "a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre". Szerintük "beszédével Kövér László több millió, az Orbán-rezsimmel szembenálló magyar polgár ellen is uszít".

Lemondásra szólította fel az ellenzék Kövér Lászlót a kiszivárgott botránya után

Lemondásra szólítja fel az egységes ellenzék Kövér Lászlót azok után, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel szerint „a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre." Kövér László házelnök arról beszélt tavaly egy zárt rendezvényen titkosszolgálati vezetőknek, hogy a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, és közölte, hogy számít ennek kezelésében a szolgálatok munkájára - írja a Direkt36 egy birtokába került beszéd alapján.

Jakab Péter, a Jobbik elnökeként külön is reagált a szóban forgó Kövér-beszédre. Facebook-bejegyzésében azt írta: 

Azóta kiderült, hogy ellenzékieket Pegasus kémszoftverrel hallgatnak le illegálisan, engem a választások közeledtével úton útfélen megfigyelnek, sorra születnek a lejárató cikkek, vagyis a szolgálatok, vagy a nekik dolgozók szót fogadnak Kövér elvtársnak. 

A pártelnök úgy látja, "semmi sem szent nekik, csak a Párt", majd azzal folytatta:

Pártállamban ez persze így szokás, csak közben Kövérék szoktak valami rendszerváltásról - vagy miről - hazudozni nekünk. Úgy tűnik, a valódi rendszerváltás ránk vár. Ránk, akik a különbözőségeink ellenére összefogtunk a nemzetért, hogy egyesítsük azt.

Nem, Kövér elvtárs. Erre a nemzetre a legnagyobb veszélyt mindig is a széthúzás jelentette. Mi azzal, hogy képesek voltunk összefogni épp a nemzetet szolgáljuk. Minden korábbinál jobban. És csak egyvalamire vagyunk veszélyesek. A Fideszre. A Pártra. Ön csak azt félti, nem a nemzetet

- fűzte hozzá a Jobbik elnöke, aki egyúttal azt ígérte, jövőre véget vetnek a pártállamnak, véget vetnek annak, hogy ha valaki kritizálja a hatalmat, kirúghatják, fenyegethetik, megfélemlíthetik. 

Jövőre véget vetünk az Orbán-rendszernek, és elhozzuk a valódi rendszerváltást Magyarországnak. Azt, amit 30 évvel ezelőtt megígértek nekünk azok, akik ma lehallgatnak minket

- fejtette ki Jakab Péter.