Járvány: nem tudott válaszolni Rétvári a mentőápoló Rig Lajosnak, de megköszönte a munkáját

Járvány: nem tudott válaszolni Rétvári a mentőápoló Rig Lajosnak, de megköszönte a munkáját

A járványkezelés kormányzati hibáira hívta fel a figyelmet hétfőn az Országgyűlésben Rig Lajos. A Jobbik parlamenti képviselője, aki civilben, eredeti szakmájának megfelelően mentőápolóként önkénteskedik a járványhelyzet alatt, többek között azt bírálta, hogy

túl sok politikai döntést hoznak a szakmai megfontolások helyett,

ilyen például egy felfutó járvány alatt megtartott teltházas focimeccs engedélyezése is.

Rig Lajos szerint az embereket elbizonytalanítja, hogy mind Orbán Viktor, a kormány, vagy az irányukból nyilatkozó szakértők képesek néhány hónap leforgása alatt ellentmondani maguknak, miközben az olyan alapvető védekezési eszközöket, mint a tesztelés, nem végzik megfelelő ütemben és minőségben.

Emlékeztetett, korábban határozati javaslatban kérte a PCR-tesztek ingyenes szétosztását, ehelyett azonban a kormányzat több milliárd forint értékben semmisített meg ilyen teszteket. Mindezt úgy, hogy lakosságszám arányosan nálunk haltak meg legtöbben a vírus miatt.

A jobbikos politikus kifogásolta, hogy még a járvánnyal kapcsolatos kormányzati beszerzéseknél is komoly korrupciógyanús esetek merültek fel, például a túlárazott lélegeztetőgépek esetében, vagy akkor, amikor kiderült, hogy nem is lélegeztetőgépet vettek, hanem csak légzéssegítő eszközöket.

Rig önmaga az oltás felvételére buzdít és személyesen is oltott, ugyanakkor szerinte sok olyan ember van, aki azért nem oltatta be magát, mert a gyártó és a kormány sem vállalt felelősséget a vakcina hosszútávú hatásai után.

A Jobbik az ilyen körülmények miatt nem támogatja az oltás kötelezővé tételét, függetlenül attól, hogy egyébként mindenkit a vakcina felvételére buzdít.

A mentőápoló képviselő kitért az egészségügy túlterheltségére, például elmondta, hogy a sürgősségi osztályokon is kevesen vannak a dolgozók, mert a Covid-osztályokra küldik át az embereket, mi több, helyenként a szakrendelések, járóbeteg-rendelések is szünetelni kénytelenek.

Az ellenzéki képviselő azzal folytatta kritikáját, hogy tapasztalatai szerint jelentősen nőtt a mentőfutás ideje is, mert a járvány alatt 30-40 százalékkal emelkedett a feladatok száma, a mentőszolgálat napi 4500-5000 esetet lát el. Az ő választókerületében, a tapolcai körzetben a korábban bezárt kórházi osztályok miatt van, hogy 50 kilométert kell szállítani egy beteget – mondta, elmagyarázva a kormánypárti képviselőknek, hogy egy ilyen út télen kitesz egy órát is, ami után 40 perces fertőtlenítés következik, majd vissza kell érni a körzetbe, így végeredményben 2,5 óra megy el egyetlen esettel a 12 órás műszakból. Ez azt jelenti, hogy a rossz rendszer miatt akár négy beteggel elmehet egy mentő egész napja – ezért sem kell kórházi osztályokat felszámolni, mutatott rá.

Rig Lajosnak Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki szokatlan módon nem gyalázkodással kezdett, hanem az egészségügyi dolgozók és önkéntesek között Rig Lajosnak is megköszönte munkáját.

A konkrét felvetésekre azonban nem tudott reagálni, ehelyett arról beszélt, hogy nőtt a mentőszolgálat költségvetése, fiatalodott az autóflotta és sok mentőállomás épült vagy újult meg.

Végül az államtitkár áttért arra, hogy az ellenzék a kínai vakcina beszerzésének hajnalán bizalmatlan volt, de a kormánynak lett igaza, mert azóta elfogadottá vált a keleti oltóanyag, a magyar járványkezelést pedig a WHO is elismerte.