A Jobbik alelnöke szerint a rendőrök megalázó béremelése csak egy kampánystratégia

rendőr,
A Szerbiába induló 49. és az Észak-Macedóniába induló 61. magyar rendőrkontingens tagjai
MTI/Bruzák Noémi

Orbán Viktor csütörtökön Facebook-oldalán jelentette be, hogy tízszázalékos béremelés lesz a rendvédelmi szerveknél, részleteket azonban még nem közölt.  Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke szerint a szektor dolgozóinak megalázóan alacsony jövedelmének tízszázalékos emelése helyett sokkal komolyabb bérkiegészítésre lenne szükség.

Ahogyan ki kellene terjeszteni a béren kívüli juttatást kapók körét is, hiszen abból több ezren kiesnek jelen állás szerint

- teszi hozzá Facebook-bejegyzésében, ugyanakkor a mostani intézkedést üdvözölte, hiszen az állomány számára mindenképpen pozitív, még akkor is, ha kampánystratégiáról van szó.

A rendvédelmi szervek és azok dolgozóinak a megbecsülése nem lehet kampánystratégia, mint amivé azt a kormány teszi. Természetesen különböző fontosságú és veszélyeket rejtő beosztások vannak, amik egy dologban megegyeznek: egymás nélkül nem tudnák működtetni a rendszert, tehát mindannyiukat el kell ismerni, nem csak egy részüket.

 A miniszterelnök az utóbbi időben nemcsak a rendvédelmi dolgozók béremelését jelentette be: kedden szintén a közösségi oldalán közölte, hogy a katonák fizetését is tízszázalékkal megemeli, december 6-án pedig aláírta azt a kormányrendeletet, aminek értelmében január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúrában dolgozók.