Szijjártó: elindult Kazahsztánból a két menekülő magyar

Szijjártó: elindult Kazahsztánból a két menekülő magyar

Nur-Szultánból és Aktobéból sikeresen felszálltak azok a repülőgépek, melyek fedélzetén egy-egy, a hazatérésben segítséget kérő magyar állampolgár is hazautazhat - közölte Szijjártó Péter a közösségi oldalán.

A külügyminiszter hangsúlyozta, a nur-szultáni nagykövetségen és az almati főkonzulátuson dolgozó munkatársak most tovább folytatják a munkát, a legfontosabb feladat pedig az Almatiból hazatérni szándékozó, jelen helyzet szerint hét honfitársunk evakuálása (három magyar állampolgárnak a nap folyamán segítettünk átjutni Nur-Szultánba, ők ott is akartak maradni). 

A külügyi tárca folyamatos kapcsolatban van az amerikai főkonzulátussal, hogy a tervek szerint az első adandó alkalommal, egy közös akció keretében Kirgizisztánon keresztül hozzák ki a magyar állampolgárokat Almatiból. 

"Az amerikai helyzetértékelés szerint egyelőre biztonságosabb városon belül tartózkodni, mint megindulni közúton a kirgiz határ irányába, de amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, megindítjuk a magyarok evakuálást Kirgizisztán irányába. Biskekben a magyar nagykövetség már felkészült az érkezők fogadására" - figyelmeztetett Szijjártó Péter.