A kazah elnök harcot hirdetett az infláció ellen, közben ismét van olaj az országban

A kazah elnök harcot hirdetett az infláció ellen, közben ismét van olaj az országban

Kaszim-Zsomart Tokajev elnök kedden azt mondta, hogy az országban már hosszabb ideje magas az infláció, ami a gazdaság egyik rákfenéje, csökkenti a gazdaság- és a szociális politika hatékonyságát – számolt be az MTI.

Putyin szerint a kazah államiság veszélybe került

A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) békefenntartó kontingense korlátozott ideig tartózkodik majd Kazahsztánban, az egységeket kivonják, amint a kazah elnök így dönt - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szervezet tanácsának hétfői, rendkívüli, virtuális ülésén. "Feladatainak ellátása után az egész kontingenst feltétlenül ki fogják vonni Kazahsztán területéről" - mondta.

Az államfő szerint eljött az ideje annak, hogy pontot tegyenek ennek a végére, stabilizálni kell az árakat és ezáltal a lakossági inflációs várakozásokat. Hangsúlyozta: a cél az, hogy az inflációt 3-4 százalékra sikerüljön visszaszorítani 2025-re.

Kazahsztánban decemberben 8,4 százalék volt az inflációt. Tavaly a legmagasabb inflációt szeptemberben és októberben mérték, egyaránt 8,9 százalékosat, ami ötéves csúcs volt.

A kazah államfő azt mondta, hogy a kormánynak a jegybankkal és a vállalkozók szövetségével közösen kell kidolgoznia az inflációt visszaszorító intézkedések csomagját, aminek tartalmaznia kell például az importtól való függőség mérséklését, a feleslegesen felduzzadt közvetítői hálózat gazdasági szerepének a csökkentését, továbbá pénz- és hitelpolitikai intézkedéseket.

Gyöngyösi Márton: Kazahsztán - visszatérés az orosz érdekszférába?

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Jelenleg még nehéz pontos képet alkotni arról, hogy mi húzódhat meg az egyre inkább elmérgesedő kazahsztáni tüntetések hátterében.

Közben állítólag kiszemelte az ország új miniszterelnökét is, miután a legalább 164 halálos áldozattal és több ezer ember letartóztatásával járó zavargásokra válaszul menesztette az előző kormányát.

Az Aljazeera szerint Alikhan Smailov lehet az új miniszterelnök. Smailov miniszterelnök helyettesként tagja volt a korábban menesztett kabinetnek.

Ismét zajlik az olajtermelés

Keddre helyreállt Kazahsztán legnagyobb olajipari vegyesvállalata, a Tengizchevroil (TCO) termelése a tengizi olajmezőn - jelentette be a társtulajdonos amerikai Chevron azután, hogy a múlt heti tüntetések miatt visszaesett az olajtermelés.

Tengizben, Kazahsztán legnagyobb olajmezőjén a múlt héten csökkentették a termelést, mivel egyes vállalkozók megzavarták a vasúti szolgáltatásokat az országban zajló tiltakozások támogatása céljából.

Kazahsztán komoly olajtermelőnek számít, decemberi termelése napi mintegy 1,6 millió hordó volt. Január elején azonban az olaj- és gázkondenzátum termelése mintegy 6 százalékkal csökkent decemberhez képest két iparági forrás és a Reuters számításai szerint.

A TCO napi körülbelül 700 ezer hordó kőolajat bányászik.