Jakab Péter a kormánynak: Aki természetes úton (ingyen) szerzett védelmet, miért nem kaphat oltási igazolványt?

Jakab Péter a kormánynak: Aki természetes úton (ingyen) szerzett védelmet, miért nem kaphat oltási igazolványt?

Jakab Péter a Jobbik elnöke is reagált a kormány január 13-án tett bejelentésére, miszerint február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul és csak az fog oltottnak számítani, aki három oltást kapott vagy a második oltását hat hónapon belül kapta meg.

Mégis, kit képvisel Orbán? Az embereket, vagy a gyógyszerlobbit?

- teszi fel a kérdést Jakab Facebook-bejegyzésében, aki azt is furcsállja, hogy azok, akik nem vették fel az oltást, ugyanakkor átestek a betegségen, nem kaphatnak igazolványt.

Vajon miért nem? Mi indokolja ezt a hátrányos megkülönböztetést, hisz aki átesett a betegségen, az is védett. Mégsem kaphat erről szóló igazolványt?

Bár a legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően a vírussal szemben, sőt a legfrissebb tanulmányok szerint (a Yale Egyetem Orvostudományi Karának orvosaiból álló csoport tudományos cikke alapján) akár 8 hónapig is tarthat a kialakult védelem, előfordulhat, hogy néhány embernél kezdetben nem alakul ki erős immunválasz az első fertőzésre. Ez a tény az oltást kiszámíthatóbbá teszi, mint a természetes immunitást, ezért jelenleg az a tudományos álláspont, hogy ha át is esett valaki a koronavírus fertőzésen, akkor kisebb az esélye annak, hogy újrafertőződjön, ha gyógyulás után megkapja a koronavírus elleni védőoltást.

A politikus ezt követően kitér arra is, hogy érdekes módon a Fidesz-kormány felfogása szerint "aki természetes úton szerzett – ingyen – védelmet, az nem védett, csak az, akinek a kormány oltást vásárolt, mondjuk, kínait, kétszer olyan drágán, mint Szenegál."