Bár kedd estére valóban kampányeseménnyé vált J. D. Vance amerikai alelnök magyarországi látogatása, Orbán Viktor mégsem lehet maradéktalanul elégedett. A kormányfő ugyanis arra a riogatásra építi választási kampányát, hogy
„mindmeghalunk, ha nem én maradok a miniszterelnök”.
Orbán Viktor novemberi washingtoni látogatása végén (és azóta is) azt kommunikálja, hogy az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól Magyarország mentességet kapott, továbbá egy pénzügyi védőpajzsról is megállapodott Donald Trump amerikai elnökkel. A sikerpropaganda azonban gyorsan összeomlott, ugyanis kiderült, az először mentőövként emlegetett, 20 milliárd dolláros (6600 milliárd forintos) pénzügyi segítség egy olyan hosszas tárgyalási folyamat eredménye lehet, melyről ma, négy nappal a választások előtt sem tudni semmit.
A szankciók alóli mentesség pedig egy évre szól, nem pedig örök életre, ezt maga Marco Rubio amerikai külügyminiszter tisztázta néhány nappal a washingtoni találkozó után.
Orbán Viktor ezzel szemben azt mondta, a megállapodások személyfüggőek, azaz addig érvényesek, amíg a Fehér Házban Donald Trump, a Karmelitában pedig ő maga székel. Ami már csak azért sem lehet valid érv, mert
ezeket a szerződéseket nem magánszemélyek kötik, hanem az országok vezetői az adott államok képviseletében írják alá.
(De szép is lett volna, ha a Kádár-rendszerben kötött hitelmegállapodások a rendszerváltással elenyésztek volna!)
Ezek után J. D Vance megérkezett Magyarországra, tartott egy közös sajtótájékoztatónak nevezett kedélyes csevegést (hiszen semmi konkrét megállapodást nem jelentett be a két vezető). És emellett még azt is közölte, bár biztos a Fidesz vasárnapi győzelmében, de azért
ők a mindenkori magyar kormánnyal fognak együttműködni.
Ami teljesen jó diplomatikus válasz, csakhogy pont keresztbeveri Orbán Viktornak a már emlegetett „mindmeghalunk, ha nem én maradok a miniszterelnök” kampányát. Vance ugyanis közölhette volna például azt is, hogy „kormányváltás esetén nehezebbé válnak az egyeztetések”, netán hogy „az amerikai-magyar kapcsolatok a Fidesz kormányzásával maradhatnak a jelenlegi medrükben”, esetleg azt, hogy „Orbán Viktorban megbízunk, ő a barátunk, az ellenzék vezetőjét nem ismerjük, de majd törekedni fogunk a minél hatékonyabb szövetségi kapcsolatra”.
Ehelyett az Egyesült Államok második embere pestiesen szólva beletojt Orbán Viktor kampányventilátorába, és pragmatikus technokrataként gyakorlatilag azt mondta,
április 13-án is fel fog kelni a nap, a két ország közötti kapcsolatok pedig mennek tovább a maguk medrében.
Mert a tengerentúlon nem ideológiák döntenek, ott az európai keresztényszociális vagy szociáldemokrata gazdaságoknál sokkal jobboldalibb, már-már vadkapitalista viszonyok uralkodnak. Az orosz energiahordozókra saját gazdasági céljaik miatt vetették ki a szankciókat, hiszen így tudják megvédeni saját piacukat, és a 20 milliáárd dolláros pénzügyi védőpajzsot sem a Trump-adminisztráció vagy személyesen az elnök nyújtaná, hanem ottani óriásbankok, gigabefektetők (többek közt az itthon csak patás ördögnek tekintett Blackrock), akik a világ számos államának költségvetését finanszírozzák.
Vance tehát hozott is ajándékot meg nem is: a kedd esti kampányrendezvényen elmondta a mostani miniszterelnök a világ legtökéletesebb vezetőjének, de
a lényegesebb eseményen, a nemzetközi sajtótájékoztatón minden ajtót nyitva hagyott, ami egy fontos üzenet a legerősebb ellenzéki tömb felé is.
És ez így diplomatikus, így van jól.