Azt már tudjuk, mi lesz április 13-án:
reggel felkel a Nap, a gyerekek elmennek iskolába, a szülők dolgozni, a magyarok zöme (nagyjából kilencvenkilenc százaléka) folytatja eddigi életét.
Rajtuk kívül lesz pár száz közéleti szereplő, akinek az élete gyökeres fordulatot vesz, lesznek tízezrek, akik kitörő örömmel ünneplik vagy épp mély elkeseredéssel gyászolják azt, hogy a következő négy évben kik fogják irányítani az ország sorsát.
Hogy végül kik is lesznek ezek, arról majd mi, nyolcmillió választópolgár hozunk döntést. Hogy ne ilyen-olyan „hétpróbás gazemberek” vagy épp „iskolázatlan majmok” döntsenek, ahhoz az kell, hogy mi magunk is legyünk itt az urnáknál, erről korábban itt írtunk.
Azt pedig, hogy melyik nagy politikai tömb fogja fújni a passzátszelet, megjósolni is lehetetlen. Hiszen a közvélemény-kutató cégek gyökeresen eltérő számokat mutattak ki. A kormánypárttal „elég ritkán kritikus” Nézőpont Intézet például sima kormánypárti győzelmet jósol vasárnapra.
Ezzel szemben az ellenzékinek tartott Medián szerint könnyen lehet, hogy újabb kétharmad következik, csak épp most a Fidesz lesz ennek kisebbsége.
Abban mindkét intézet egyetért, hogy hárompárti parlament alakul, a Tiszán és a Fideszen kívül a Mi Hazánk éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
Szeretjük elkerülni a „biztosan x-nek van igaza, mert a másik nem teszik” elvakultságát, ezért mi úgy véljük, az igazság valahol középen lehet. Ha nem vagyunk valamelyik szekta elvakult hívei, és a két kutatást egyenlő súlyúnak tekintjük, akkor a két kutatás átlagát is vehetjük, és ez alapján játszhatunk választási tippjátékot. Ki mennyi szavazatot szerez listán? Ki mennyi egyéni választókerületben diadalmaskodik? Lesznek-e „égszakadás-földindulás” jellegű körzetek, azaz ahol eddig tutibiztos az egyik nyert, ott vajon várható-e fordulat? Kinek, mekkora többsége lesz, „királycsinálóvá” válhat-e a harmadik bejutó?
Az is érdekes szociálpszichológiai felvetés, hogy egyik vagy másik kutatás nyilvános eredménye melyik táborra és milyen hatással lesz? A várható győzelem vagy vereség feltüzeli-e az eddig el nem kötelezett vlasztókat, vagy inkább megnyugvással („nélkülem is győzünk”) vagy letargiával („ennek már mindegy”) reagálnak rá?
Számtalan kérdés.
Az meg egy másik felvetés, hogy a tényleges eredmények ismeretében mely közvélemény-kutató cégek mennek a levesbe, mert a durva mellélövés után végleg elvesztik hitelességüket.
És szintén fontos felvetés, hogy milyen lesz az ország négy év múlva? A politikai akarat átvitele érdekében az autoriter politikai berendezkedés tovább fokozódik-e? Netalán tanulva az eddigiekből egy konszenzusos demokrácia felé mozdul el az új vagy épp a régi vezetés?
Az biztos, hogy mi ott leszünk az urnáknál, mert csaknem negyven évvel ezelőtt szüleink kiküzdötték ezt.
Ne hagyjuk elveszni!