Polt Péter szerint rendben van Völner Pál szabadlábon tartása

Polt Péter szerint rendben van Völner Pál szabadlábon tartása

Nincs törvényes lehetőség arra, hogy az ügyészek ellen tett feljelentés ügyében ne a legfőbb ügyész irányítása alatt álló szervezet intézkedjen

- áll abban az írásbeli válaszban, amit Polt Péter írt Vadai Ágnesnek a Völner-üggyel összefüggésben.

A DK-s képviselő és pártja még január elején tett feljelentést a Völner-ügyben eljáró ügyész ellen. Álláspontjuk szerint az, hogy Völner Pál a mai napig nem került sem előzetes letartóztatásba, sem házi őrizetbe, egyértelműen felveti a hivatali kötelesség megszegésének gyanúját, valamint a politikai befolyásolás lehetőségét.

Ezt a felvetést utasította most el válaszában a legfőbb ügyész. 

Polt Péter úgy fogalmazott, a kényszerintézkedések esetében az arányosság elvét nem a terheltek viszonylatában kell alkalmazni, mindig az érintett személy vonatkozásában megállapított tényekről és körülményektől függ, hogy mi az arányos kényszerintézkedés.

A legfőbb ügyész szerint a Központi Nyomozó Főügyészség törvényesen, megalapozottan és szakszerűen járt el a kérdéssel érintett ügyben.