Jakab Péter: roma jelölt kapott befutó helyet a Jobbik listáján

Jakab Péter: roma jelölt kapott befutó helyet a Jobbik listáján

Jakab Péter Facebook-oldalán jelentette be, hogy Varga Ferenc „ott lesz a parlamentben a Jobbik listájáról”.

A bejegyzésből kiderül, hogy Varga 2014 óta a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetője, diplomás közgazdász. A Jobbik elnöke azt szerette volna, ha Varga elindul az előválasztáson képviselőjelöltként, de ő nem akart részt venni a megmérettetésen, mert úgy látta „cigányként nincs esélye nyerni, de ő már annak is örül, ha munkájával a háttérből segítheti az egységes ellenzék győzelmét”.

„Feri! A néppárti Jobbik egy olyan Magyarországért küzd, ahol nem a származás a fontos, hanem a tisztesség, a tehetség, a szorgalom, az elvégzett munka. Te pedig egy végtelenül tisztességes, tehetséges, szorgalmas fiatalember vagy, akire nagy feladat vár az ország újraegyesítésében, a gyűlölet árkainak betemetésében, a vidék felemelésében” – fogalmaz Jakab Péter, aki szerint pont azért érdemli meg a képviselői széket Varga, mert a „kőkemény feladatai” ellenére sem kérte azt.

„Márki-Zay Péternek és neked is elmondtam: a kvótákat nem támogatom. A tehetségeket viszont igen. Származástól függetlenül” – tette hozzá Jakab.

A bejegyzés alá kommentelt Márki-Zay Péter is, aki elmondta „tisztelettel adózik a Jobbik döntése előtt”.

„Rendkívül fontosnak tartom a magyarországi cigányság valódi parlamenti képviseletét” – írta a miniszterelnök-jelölt.