Mindszenti baleset: a MÁV szerint a kisiklott vonat vezetője betartotta a szabályokat

Mindszenti baleset: a MÁV szerint a kisiklott vonat vezetője betartotta a szabályokat

Minden szabályt betartott annak a motorvonatnak a vezetője, amely egy kisteherautóval ütközött össze kedd reggel 7 óra előtt Mindszent határában egy vasúti átjáróban - közölte a helyszínen a MÁV-Volán-csoport szóvivője. A tragikus balesetben öten a helyszínen életüket vesztették.

Több ember meghalt egy reggeli vonatbalesetben Mindszentnél

Több ember életét vesztette és többen megsérültek, amikor vonat elé hajtott egy kisteherautó Mindszentnél kedd reggel - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Biber Anett a Csongrád-Csanád megyei településen tartott sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt mondta, a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat vezetőjének alig maradt ideje fékezni, amikor az átjáróban váratlanul elé hajtott egy kisteherautó. 

"A fékhatás így már nem érvényesülhetett" 

- fűzte hozzá.

A mozdonyvezető mindent az utasításoknak megfelelően tett, betartotta a pályaszakaszon érvényes 80 kilométer per órás sebességhatárt is. A biztosítóberendezés jól működött, a közút felé tiltó jelzést mutatott - tudatta a szóvivő.

A vonaton a vezetőn és a jegyvizsgálón kívül tizenketten utaztak. A mozdonyvezetőn kívül mindenki megsérült. A jármű az ütközés után csaknem 100 métert siklott, majd az oldalára borult.

Az anyagi kár meghaladhatja a 100 millió forintot, a motorvonatot selejtezni kell

- közölte Biber Anett.

A motorkocsit daruval emelik vissza a pályára és egy mozdonnyal vontatják el a helyszínről. A műszaki mentés miatt - várhatóan szerda reggelig - Szentes és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a pályaszakaszt a vasútforgalom újraindulása után is csak csökkentett sebességgel használhatják majd a szerelvények.

Biber Anett szintén felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly és idén jelentősen nőtt az átjárókban történő balesetek száma. 2020-ban 62 ilyen baleset következett be, tavaly már 24-gyel több, ezek közül 16-ban halt meg valaki. Idén - a keddit is beleértve - 26 baleset történt. Több mint tíz éve valamennyi átjáróban történt balesetet a közúti közlekedésben részt vevők figyelmetlensége okozta - közölte a szóvivő.

Öten a helyszínen meghaltak a mindszenti vasúti balesetben

Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült a kedd reggeli mindszenti vasúti balesetben - értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A mentők tájékoztatása szerint 13 embert kellett kórházba vinni.

A balesetet szenvedő kisteherautóban heten utaztak. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban az MTI-nek elmondta, a baleset helyszínére tíz mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett. Közölte, a balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel - fej- és végtagsérülésekkel - kórházba szállítottak. A vonaton 11 utas szenvedett - jellemzően - zúzódásokat, őket megfigyelésre szintén kórházba vitték.