Hadházy parlamenti mandátummal a zsebében szólja le Szél Bernadett munkáját és bízik Orbán halálában

Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Béli Balázs

Úgy tűnik, a negyedik kétharmadnak lesz egy különlegessége,

egyes ellenzéki képviselők a Fidesz nélkül is képesek lesznek botrányt kavarni, tovább gyengítve az Orbán-kormány ellenzékébe vetett társadalmi bizalmat. 

A Szekszárdról Zuglóba utazó, majd ott egyéni mandátumot szerző Hadházy Ákos például úgy döntött - annak ellenére, hogy ő lett volna Márki-Zay Péter elszámoltatási biztosa - mégis inkább az ellenzéki képviselőtársait helyezi célkeresztbe. Nehezen megmagyarázható módon úgy harcol az ellenzék parlamenti munkavégzése ellen, hogy maga is felvette a mandátumát. Csak úgy mint a (most) választott politikai közössége, a Momentum. 

Kínos, de arra a tényre a TASZ által szervezett kongresszuson hívta fel Hadházy Ákos figyelmét a jobbikos Brenner Koloman, hogy a Momentum frakciója Fekete-Győr András vezetésével úgy vette fel tegnap Orbán Viktor jelenlétében a parlamenti meghívólevelüket, hogy korábban arról született ellenzéki döntés, nem közösködnek a Fidesszel. A Jobbik politikusa arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy az előzetes megállapodáshoz egyedül a Jobbik és a DK tartotta magát. 

Egyébként Hadházy Ákos nemcsak azt felejtette el, hogy a Momentum képviselői ugyanúgy felveszik a parlamenti fizetésüket (mint ahogy ő is), de még Szél Bernadett munkásságát is annulálta, amikor például arról beszélt tegnap, hogy az ellenzéknek nem kellene vezetnie az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságát. Emlékezetes, a parlamentből idén kieső Szél Bernadett milyen csatákat vívott a fideszes Németh Szilárddal a testület ülései előtt-alatt-után. Másrészt Szél Bernadett mandátuma mellett épp Hadházy Ákos kardoskodott néhány nappal ezelőtt. 

Az pedig eléggé aggasztó, hogy Hadházy Ákos szerint annyira eszköztelen a parlamenti ellenzék, hogy

a koleszterinnek kell megoldania a problémát („két lehetőség van: az egyik, hogy bemegyünk, azt mondjuk, kihasználunk minden lehetőséget, erre kaptunk mandátumot. És ugye várunk a koleszterinre...") ;

azaz Orbán Viktor halála/betegsége nyújthat valós lehetőséget a kormányváltásra. 

Hadházy és a koleszterin a Telex tudósítása szerint:

„Ha most is túlsiklunk, akkor majd a következő alkalommal is nyugodtan túl fogunk rajta siklani, és akkor 2030 vagy '40-ben esetleg, ha a koleszterin nem oldja meg a problémát, akkor majd gondolkodhatunk ezen.”

Jó kérdés, hogy vajon mi árthat többet az ellenzék társadalmi megítélésének, egy ember (pl.: Orbán Viktor) halálán való merengés, vagy a parlamentarizmus nyújtotta erőforrások maximális kiaknázása, illetve például a Nemzetbiztonsági bizottság munkájának a tisztességes koordinálása. Ahogy tette azt Szél Bernadett is 2018-ig, valamint Stummer János (Jobbik) 2018 és 2022 között.