Letették az esküt a képviselők, megalakult az Országgyűlés

Letették az esküt a képviselők, megalakult az Országgyűlés

Letették az esküt az országgyűlési képviselők, ezzel megalakult az új Országgyűlés a negyedik kétharmad alatt. A közvetítés alapján minden ellenzéki frakció részt vett az ünnepélyes aktuson, azonban az eskü elhangzása után a DK és a Momentum elhagyta a termet.

A Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd egyes képviselői, valamint a Mi Hazánk képviselői bent maradtak meghallgatni Áder János leköszönő államfőt. 

Orbánnak máris jó! Turi-Kovács: Európában két békepárti vezető van, a pápa és a miniszterelnökünk

Jól indul a Parlament, a megalakuló ülést korelnökként levezető Turi-Kovács Béla úgy fel... dicsérte Orbán Viktort, hogy arra még a veterán fideszesek is csak csettinthettek. A 86 éves kisgazda politikus ugyanis kijelentette a Parlament házelnöki székében, hogy "Európában mindössze két látható békepárti vezető van, az egyik Ferenc pápa, a másik itt ül közöttünk, a miniszterelnökünk".

Az ezt megelőző mandátumvizsgálat során valamennyi megbízólevelet szabályszerűnek találták, így a parlament igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

Érdekesség még, hogy ugyan azt tudható volt, hogy Hadházy Ákos nem megy el az alakuló ülésre, de a mandátumok igazolásakor hárman nem szavaztak: a levezető elnöknek segítő jobbikos Végh Noémi, a Párbeszéd politikusa, Szabó Rebeka, valamint Hadházy Ákos. Viszont a képek alapján egyértelmű,

Hadházy Ákoson kívül minden ellenzéki és kormánypárti letette az esküt.