A háború és a Sajó szennyezése összefügghet a helyiek szerint

A vasérc hiánya, ami az Ukrajnában zajló háború miatt alakult ki, hozhatta magával a régi felvidéki vasércbánya megbolygatását. Több hónapja szennyezi egy elhagyott vasércbánya Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnagyobb folyóját. A Sajóba naponta öt kilogramm mérgező arzén kerül, ám a szlovák hatóságok látszólag tétlenek.

Napi másfélmillió liter nehézfémmel szennyezett víz érkezik a Sajón

A kormányzati propaganda szerint Nagy István agrárminiszter szlovák kollégájával történt egyeztetését követően a pozsonyi és a magyar kormány úgy fogalmazott, hogy megkezdték a Sajó szlovák részén a kármentesítést. Azonban a helyszínen járva ennek semmilyen jele nem volt. Továbbra is bűzös, vöröses színű a folyó, Rozsnyón pedig, ahol a régi vasércbánya áll, a szennyezés továbbra is folyamatos.