A tökéletes bűntény: továbbra sem tudni, ki nyúlta le a letelepedésikötvény-bizniszben résztvevők adatait és pénzét

A tökéletes bűntény: továbbra sem tudni, ki nyúlta le a letelepedésikötvény-bizniszben résztvevők adatait és pénzét

Tökéletes alapanyag az Elkxrtuk című magyar politikai krimi második részéhez. 

Remélem, nem perelhető ez a mondat, de annyira nem tudok elszakadni attól az érzettől, hogy a NER lebontásának kulcsa ott lehetett az Arton Capital letelepedésikötvény-forgalmazó belvárosi irodájából ellopott adathordozók egyikén. Ezt a szorongást erősíti, hogy 2017. április 8. óta érdemi eredménnyel nem tudott előállni a rendőrség. 

„A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt”

derül ki a hvg.hu mai cikkéből, azaz a rendőrség hiába kezdett nagy erőkkel a nyomozásba több mint öt évvel ezelőtt, hogy felderítsék a letelepedési kötvény biznisz egyik legnagyobb haszonhúzója, az Arton Capital Hungary Kft. elleni betöréses rablást, egyelőre még meggyanúsítani sem sikerült senkit. 

Emlékezetes, a betörés alig egy héttel azután történt, hogy a kormány március 31-ével leállította a 2013 óta futott, az ellenzék és a szakma részéről is hevesen bírált kötvényprogramot, és most már odáig jutott a történet, hogy a mérlegbeszámoló szerint az Arton Capital 2021-ben 0 forint árbevétel és 85 milliós egyéb bevétel, valamint 1,4 milliárdnyi „pénzügyi műveletek eredménye” mellett már csak az előző évinek a huszadát, 18 millió forint adózott eredményt tudott felmutatni a hvg.hu összeállítása alapján.

Kitérő választ adott Pintér Sándor Demeter Márta kérdésére, miszerint visszavonták-e a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő oroszok letelepedési engedélyét

Demeter Márta országgyűlési képviselő kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert arról, hogy visszavonták-e a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő orosz személyek letelepedési engedélyét. Mint ismert, a Rogán Antal által kitalált letelepedési kötvényprogram keretében évekkel ezelőtt több olyan orosz személy vásárolhatott kötvényt, aki szorosan kötődik Vlagyimir Putyin orosz rezsiméhez.

Az ügy "túlélte" a politikust is

S ha már szóba került a tiltakozás. Az Arton Capital, illetve a letelepedésikötvény-biznisz ügyét a politikától most már eltávolodott Demeter Márta vitte az Országgyűlésben. Legutóbb is ő kérdezett rá Pintér Sándor belügyérnél és Polt Péter legfőbb ügyésznél a nyomozás állására. 

"2017 áprilisában ismeretlenek betörtek az egyik legnagyobb, letelepedési kötvényeket forgalmazó cég, az Arton Capital irodájába. A betörés során több százmillió forintnyi euró és a központi szerver is eltűnt, amelyben a letelepedési kötvényes ügyfelek adatait tárolták. A büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint a nyomozásra meghatározott határidők már leteltek, még sincs hír arról, hogy mi lett a nyomozás eredmény, sem arról, hogy az ügyészség foganatosított-e bármilyen intézkedést az ügyben" - tette fel az írásbeli kérdését, amire nagyjából ugyanaz a válasz érkezett februárban, amit augusztusban is elküldött a rendőrség. 

Egy igazi politikai krimi

2017. április 8-ára virradóra ismeretlenek több mint százmillió forint készpénzzel, egy széffel(!), illetve a letelepedésikötvény-bizniszben résztvevők adatait tartalmazó dokumentumokkal a hónuk alatt kisétáltak az az egykori letelepedésikötvény-kereskedő Arton Capital  terézvárosi irodájának főbejáratán, és eltűntek a budapesti éjszakában.

A Rogán Antal fémjelezte program keretében a magyar állam 2020-ig körülbelül 18 milliárd forintot fizetett vissza a kötvények után, de valószínűleg sokkal többet értek azok a szenzitív személyes adatok, amelyeket a rablás során megszerezhettek az elkövetők, elvégre az Arton Capital ügyfelei elsősorban arabok, indiaiak, oroszok és kínaiak voltak, ők használták azt a kiskaput, amit az Orbán-kormány nyitott rá az Európai Unióra. 

Hogy majd' öt év után sem sikerült még csak gyanúsítottat sem felmutatnia a magyar hatóságoknak, az már sejthető volt a bűncselekmény bizonyos részleteinek megismerése után is. 

Hiába a térfigyelő kamerák, belvárosi irodába éjszaka észrevétlenül mentek be, majd jöttek ki a titokzatos elkövetők. Kulccsal mentek, ismerték a riasztórendszer kódját, és kikapcsolták az elektronikus védelmi rendszert is. Tudták, hol van a készpénz, ismerték a dokumentumokat rejtő szervereket is. A korabeli beszámolók szerint a rendőrök ezer embert hallgattak ki, az iroda dolgozóit hazugságvizsgáló alá is vetették, ennek ellenére sincs eredmény. 

Az Arton Capital az azóta felfüggesztett letelepedésikötvény-program zászlóshajója volt. A kereskedőcéget az a Balogh Radosztina vezeti, aki Rogán Antalnak volt az egyetemi évfolyamtársa, másrészt az Artont nem kötötte a magyar jogalkotó abban, hogy a világ mely térségeiben kereskedhetett a papírokkal, így ők lettek a legsikeresebbek a százmilliárdos bizniszben. A program során unión kívüli országokból érkező gazdag bevándorlók juthattak be hazánkon keresztül az Európai Unióba, egy nem túl sűrű biztonsági szűrőn keresztül. Ha így nézzük a dolgokat, az információk eltüntetése/megszerzése érdekében állhatott a biznisz üzemeltetőinek, a biznisz résztvevőinek, vagy épp azoknak az ellenérdekű titkosszolgálatoknak, akik így kívántak zsarolópotenciálhoz jutni. 

Tökéletes alapanyag az Elkxrtuk című magyar politikai krimi második részéhez.