Jobbik: A tojás és a burgonya is hiányozni fog a boltok polcairól a hatósági ár miatt

bolt
Pixabay

A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy a magát jobboldalinak tartó Fidesz továbbra is csak látszatintézkedésekkel kívánja segíteni a magyar családokat, és komcsi eszközökkel – például az árstoppal – küzd az áremelkedés ellen

– így reagált sajtóközleményében a Jobbik a mai kormányinfón bejelentettekre, miszerint két további terméktípusra kiterjesztik a hatósági áras termékek körét. 

A konzervatív ellenzéki párt kifejtette:

„Világos, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt a cukor és az olaj után a tojás és a burgonya is hiányozni fog a boltok polcairól.”

„A vállalkozók, és különösen a kisboltosok, mellett az intézkedés legnagyobb vesztesei a magyar családok lesznek, hiszen ez további termékek drágulását eredményezi majd. Mindezekért a felelős nem más, mint az Európai Unióban 8-ból 8 szankciós csomagot megszavazó szankciókirály: Orbán Viktor” – áll a közleményben.

A Gulyás Gergely kancelláriaminiszter vezette szerdai kormányinfón eredetileg csak az M-es méretű tojásra vonatkozott az ármaximálás, később viszont pontosították, hogy valamennyi tojásméretre kibővítik az intézkedést.