145 embert robbantottak fel kis híján a dzsihadisták Moszkvában

Több helyen is próbálkoztak támadással.

A terrortámadásokat az FSZB szerint az Iszlám Állam egy, a tádzsikisztáni hatóságok által külföldön köröztetett, Törökországban tartózkodó képviselője rendelte el. Az orosz biztonsági szervek a RIA Novosztyi hírügynökség szerint őrizetbe vettek három tádzsik és egy moldovai állampolgárt.

 Az FSZB közölte, hogy a terroristák nagy hatású terrortámadás-sorozatot terveztek házi készítésű robbanószerkezetekkel. A hatóságok a gyanúsítottak fővárosi és Moszkva környéki lakásaiban elkészült pokolgépeket, "jelentős mennyiségű" robbanóanyagot és automata lőfegyvereket foglaltak le.
 
Moszkva délkeleti részén csütörtök reggel

145 embert, köztük 19 gyereket menekítettek ki

egy 17 emeletes lakóházból, amelynek kilencedik emeletén pokolgépet találtak.

Szamarában délután egy lakóházat zártak közre a biztonsági erők, az egyik lakásában a feltételezések szerint támadást tervező IÁ-terroristák tartózkodtak. A terrorelhárítási művelet során két embert vettek őrizetbe a hatóságok, akiket azzal vádolnak, hogy a dzsihadista szervezet segítői. Az FSZB szerint az elfogott férfiak közép-ázsiai országok állampolgárai.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat hozzáfűzte, hogy lakásukon egy házi készítésű robbanószerkezetet találtak, amelyet a kereskedelmi forgalomban elérhető alkotóelemekből, a dzsihadisták egyik toborzójának utasításával raktak össze. A pokolgép egy kilogramm trotil hatóerejének megfelelő robbanást képes előidézni - tette hozzá az orosz hatóság.

A nap folyamán hatósági közlés szerint merényletre készülő terroristákat fogtak el a Krímben és Rosztov-na-Donu közelében is. A tájékoztatásból nem derült ki, hogy nekik is közük volt-e az IÁ-hoz.