Választás: akár "azon az egy szavazaton" is múlhat egy-egy mandátum sorsa

Választás: akár "azon az egy szavazaton" is múlhat egy-egy mandátum sorsa

Számtalanszor előkerült az utóbbi választási ciklus ideje alatt a politikáról folytatott beszélgetésekben, eszmecserékben: ha a 2018-as adatokat vesszük alapul, az ellenzéki pártok jelöltjei az egyéni körzetekben összefogva, közösen bizonyára több helyütt is nyerni tudtak volna, ezzel számos fideszes jelölttől elorozva a képviselői helyét. Ehelyett újabb négy évig megmaradt a kétharmados többség is.

Mint ismert, négy évvel ezelőtt az ellenzék egyik része (MSZP-Párbeszéd) közös listán indult, de például a Jobbik és a DK akkor még külön mérettette meg magát – ahogy a 106 egyéni választókerületben szintén nem történt komolyabb, összehangolt koordináció. A kormánypárti jelöltek így akár minimális, pár száz szavazatnyi különbséggel tudtak behúzni billegő körzeteket.

A "Minek menjek el szavazni? Úgysem azon az egy vokson múlik" típusú érvelés most valószínűleg még kevésbé lesz érvényes, mint korábban. Hiszen, ha csak a billegő körzetekre gondolunk, kissé drámaian fogalmazva:

akár "azon az egy szavazaton" is múlhat egy-egy mandátum sorsa.

A '18-as eredmények

Az akkori választás adataiból világosan kirajzolódik, hogy a Fidesz-KDNP-re összességében kevesebben adták a voksukat, mint a többi pártra együttvéve. Természetesen ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy koordináció esetén, pusztán matematikai okokból megfordulhatott volna az állás – a számok ettől függetlenül beszédesek. 

Ezért is juthattak az ellenzéki pártvezetők arra a következtetésre, hogy a magyar társadalom mintegy fele által áhított kormányváltás egyenként nem megy.

Hogyan alakulhat az ellenzéki összefogás sikeressége?

Az immár tíz éve érvényben lévő választójogi törvényt elnézve könnyen juthat akár egy borúlátóbb választó is arra a következtetésre, hogy a magyar kormányváltást szorgalmazó pártok 2022-es választási esélyességét jelentősen növelheti...

Négy éve az alábbi az országos listás eredmények születtek a pártok között:

  • Fidesz-KDNP: 49,27% (2 824 551)
  • Jobbik: 19,06% (1 092 806)
  • MSZP-Párbeszéd: 11,91% (682 701)
  • LMP: 7,06% (404 429)
  • DK: 5,38% (308 161)

Az elnyert egyéni képviselői helyek így oszlottak meg:

  • Fidesz-KDNP: 91
  • MSZP-Párbeszéd: 8
  • DK: 3
  • Jobbik: 1
  • LMP: 1
  • Együtt: 1
  • Független: 1

Mindebből pedig a következőképpen alakultak a parlamenti mandátumok:

  • Fidesz-KDNP: 133 fő (66,83%)
  • Jobbik: 26 fő (13,07%)
  • MSZP-Párbeszéd: 20 fő (10,05%)
  • DK: 9 fő (4,52%)
  • LMP: 8 fő (4,02%)
  • Együtt: 1 fő (0,5%)
  • Független: 1 fő (0,5%)
  • MNOÖ: 1 fő (0,5%)

A választási rendszer sokat hangoztatott aránytalanságát, és ebből fakadó torzító hatását a parlamenti mandátumok alakulására jól szemlélteti a fenti ábra. De mindennek tükrében milyen eredményre számíthatunk?

A magas részvétel kulcsa a mozgósítás

2018-ban részvételi arány országosan rekordközeli szintet, 70,22 százalékot ért el (5,8 millió fő a magyarországi lakcímmel rendelkezők körében), emiatt pedig az ellenzéki szereplők és szimpatizánsok jelentős részének percepciója, megérzése, benyomása az volt, hogy leválthatják a kormányt. Viszont mint kiderült, a fideszes szavazókat hatékonyabban sikerült mozgósítani – az eredmény pedig azóta is ismert.

A felmérések és a politológusok bizonyos hányada ezúttal is 70 százalék feletti részvétellel kalkulál.

Ez esetben az együttműködő ellenzék képes lehet nagyobb sikerrel meggyőzni a választóit, hogy szavazóurnához járuljanak. Ehhez viszont nem spórolhatják meg a mozgósítási munkát, ha maximalizálni kívánják a rájuk leadott szavazatokat.

2018 tanulsága az összefogásban bízók körében nyilvánvaló. A 2019-es önkormányzati választások receptje pedig azt a reményt is megadhatja számukra, hogy az "egy az egy ellen" felállás hatékony eszköz lehet a kormányváltás eléréséhez a mostani országgyűlési választásokon.

A legutóbbi közvélemény-kutatások (Závecz, IDEA, Publicus) előrejelzése szerint a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért szövetség is hasonló támogatottsággal rendelkezhet, jellemzően csak hibahatáron belüli különbséggel, de esélyes lehet a kormánypártok újrázása is egyszerű többséggel, mivel a Medián, illetve a Századvég például a kormánypártok táborát mérte nagyobbnak.

Ám ha kiegyenlítettebb lesz az egyéni győzelmek száma, kétharmados többségére ezúttal várhatóan kevesebb esély nyílhat, mint négy esztendővel ezelőtt – noha ez utóbbi opció sem zárható ki.

Szoros eredmény esetén – ahogy azt a Republicon is prognosztizálta – akár könnyen át is billenhet a mérleg nyelve, hiszen a listás támogatottság mellett az egyéni választókerületekben megnyerhető mandátumok legalább annyira számítanak, nem beszélve az úgynevezett győzteskompenzációról. Ez ugyanis azt jelenti, hogyha több ellenzéki jelölt is fölényesen tud győzni a körzetében, akkor az ő és a második helyezett közti különbség töredékszavazatként is hasznosul.

Érdekes politikai helyzetet teremthet adott esetben az is, ha megugorja az 5 százalékos parlamenti küszöböt a két erre esélyesnek tartott párt, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt, főleg, ha épp a kormányalakítás kérdése válik aktuálissá. Bár a relatíve magas részvétel a kisebb szavazóbázissal bíró pártoknak valószínűleg kevésbé fog kedvezni.

Most a legizgalmasabb küzdelmek kétségkívül azon csatatérkörzetekben várható, ahol gyakorlatilag a két nagy tábor jelöltjei között dől majd el a mandátumszerzésért folytatott verseny.

Várhatóan e néhány tucatnyi körzetben valóban pár száz szavazat dönthet végül, amely legalább részben a bizonytalan, stabil pártpreferencia nélküli szavazókon múlhat.

Az ellenzék tartalékai ugyanakkor a legfiatalabb korosztályban is jelen lehetnek, akik körében kétharmados támogatottságot élveznek az Iránytű Intézet elemzője szerint.

A parlamenti patkó tudvalevően 199 képviselő számára biztosít helyet: 106-an szerezhetnek egyéni, és további 93-an pedig pártlistás mandátumot a törvényhozásban. Hogy ez a 199 parlamenti mandátum pontosan milyen arányban fog megoszlani a két politikai tömb között, az még kérdéses, de egyértelműen fontos tényező a szavazási hajlandóság mértéke, azaz, hogy mennyien kívánnak élni a választójogukkal.

Egy szó, mint száz: a 19 órai urnazárások után, a nap végére már jóval bölcsebbek leszünk ezen a téren.