Református presbiterré választották a pedofilmosdató K. Endrét a szabadulása után

Református presbiterré választották a pedofilmosdató K. Endrét a szabadulása után

A pedofil bűncselekmények eltussolásáért elítélt gyermekotthoni igazgatóhelyettes nemrég lemondott tisztségéről. Úgy tűnik, még koránt sincs vége az egyre szövevényesebb fideszes pedofilbotránynak, ami eddig három vezéráldozatra kényszerítette Orbán Viktort...

A szabadulása után tavaly év végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották Kónya Endrét, akit pedofil bűncselekmények eltussolásáért elítéltek, majd Novák Katalin köztársasági elnök kegyelméből kiszabadult – tudta meg a 444.hu.

A lap két egymástól független forrásra hivatkozva arról ír, hogy tavaly év végén az egyik vasárnapi istentisztelet után a jelöltek egyenként mentek ki és röviden bemutatkoztak.

Köztük lehetett K. Endre is, aki azt mondta, hogy Erdélyből jött, Bicskén él. Az elítéléséről semmit nem mondott, a hívek többsége nem tudott erről.

A református egyházközségek hat évre választják meg a döntéshozó testületet, a presbitériumot, melynek tagjai az egyházközséget érintő ügyekben rendelkeznek szavazati joggal például a költségvetés és az alkalmazottak felvételének ügyében.

A 444 Viczián Miklós, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke Újszövetségből idézett soraira hivatkozva felsorolta, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy presbiternek. Többek között feddhetetlennek, tisztességesnek, a viszálykodást kerülőnek kell lennie.

Bár a gyülekezetek presbitereinek listáját gyakran az interneten is közzéteszik, mivel az nem titkos információ, a 2023-as bicskei presbiterválasztás eredményét valamiért sehol sem közölték, így a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének a neve sem kerülhetett fel.

A lap több egyházkerületi vezetőtőt is megkeresett K. Endre presbiterré választásával kapcsolatban, de senki nem akart nyilatkozni. Végül a 444.hu újságírója vasárnap elment a bicskei református istentiszteletre, mert úgy tudták, hogy ott a lelkész bejelenti K. Endre lemondását a presbiteri posztról.

Az istentisztelet után a lelkész valóban beszélt arról, hogy változás állt be a presbitérium összetételében, mert az egyik presbiter lemondott, de nevet nem közölt.

A presbiterválasztás előtt

az egyik jelölt megkérdezte, tényleg el volt-e ítélve K. Endre, amire a tiszteletes azt mondta, hogy kegyelmet kapott, és különben is, ártatlanul lett megvádolva.

Azt egyelőre homály fedi, hogy a lemondást hozó presbiteri gyűlést a titkolt presbiter vagy a lelkész indítványozta.

Emlékezetes, bár Orbán Viktor próbálta elhárítani a felelősséget és az ellenzékre tolni a pedofilbotrányt, de kiderült: 2016-ban az ő előterjesztésére kapott állami kitüntetést V. János, a bicskei gyerekotthon elítélt pedofil igazgatója.

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Balog Zoltán püspököt, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét a Karmelita kolostorban 2022. június 27-én. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)