Valahogy mindig vannak széles társadalmi rétegek, akikről megfeledkezik Orbán Viktor és kormánya. Az ilyen hiátusok elfedésére tökéletesen alkalmas a kormányzati kommunikáció. A „senkit nem hagyunk az út szélén” duma már unalmassá, elcsépeltté vált, jöhet hát egy újabb klisé. Múlt pénteki rádiós kinyilatkoztatásában a kormányfő meg is adta az új blablát:
„A mi gazdaságpolitikánknak fontos eleme, hogy a kenyér szélére is jusson vaj.”
Csakhogy az a több százezer devizahitel-szerződés, mely az Európai Unió Bírósága (EUB) ítélete értelmében érvénytelen, alsó hangon másfél-két millió embert érint. Emlékezetes, az EUB április végi döntése kimondta, ha egy szerződés tisztességtelen kitételt tartalmaz (például külön devizaeladási és -vételi árfolyam alkalmazása vagy egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége), akkor érvénytelen, és a szerződés a fogyasztó a saját akarata ellenére még jogalkotási úton (azaz devizahiteles törvényekkel, forintosítással) sem tehető érvényessé.
Ha Orbán Viktor valóban a kenyér szélére szeretné kenni a vajat, akkor foglalkozna az ügyükkel, mert az EUB ítéletének hazai alkalmazását a bíróságok megtagadják, és
azok feje fölött, akik nem tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével, továbbra is Damoklész kardjaként lebeg a kilakoltatás fenyegető réme.
Vagy már el is szakadt az a bizonyos egy darab lószőr szál, a múlt hét végén számoltunk be arról az esetről, hogy a törvénykezők trükkök százait vetik be a végrehajtások felpörgetésének elősegítéséért, a tápiószecsői devizakárosult úr pedig Marczingós László és a Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetsége (BKFSZ) minden követ megmozgató igyekezete ellenére másodszorra már a kilakoltatás sorsára jutott.
Ha Orbán Viktor valóban a kenyér szélére is kent volna a vajból, akkor ez nem történt volna meg. Ugyanis
Orbán Viktornak és pártjának alig egy hónappal ezelőtt megvolt a lehetősége, hogy vajat kenve a kenyér szélére, megmentse a tápiószecsői urat (és ki tudja, még hány sorstársát) az otthonának elvesztésétől: be kellett volna mennie a munkahelyére, és meg kellett volna szavazni a Lex Marczingóst, benne a kilakoltatási eljárások felfüggesztését.
Orbán Viktor és pártja képviselői azonban inkább a luxusjacht fedélzetén szürcsölgették a koktélt vagy a dobozos ice coffeet, nem mentek be „vajat kenni a kenyér szélére”.
Orbán Viktor és pártja képviselői egy hónapja is a bankok oldalára álltak, oda, ahol viszont meglehetősen vastagon kenték azt a bizonyos vajat. Ismert, a pénzintézetek irdatlan összegű nyereséget zsebeltek be azzal, hogy a körülbelül 180 forintos svájcifrank-árfolyamon kihelyezett devizahiteleket a forintosításkor 250 forintos árfolyamon váltották át.
Vajon melyik devizakárosult szerződött erre?
A különbözet, mely akár hét-nyolc számjegyű összegre is rúghat, az EUB ítélete alapján visszajár minden szerződés után, még azokra is, amelyeket már lezártak!
Pedig Orbán Viktornak és pártjának viszonylag könnyű dolga lenne, ha ők maguk nem a bankok zsebében lennének. A devizahiteles rendezés ugyanis nem igényel egy huncut forint költségvetési forrást sem, az okozott kárt ugyanis annak kell állnia, aki a hibás termék fogyasztóra sózásával, tukmálásval a kárt okozta. Az pedig a banki szektor. Teljesen helyénvaló Z. Kárpát Dánielnek, a Jobbik országgyűlési képviselőjének, a BKFSZ elnökének az a hozzáállása, mely meglehetősen kritikusan áll Magyar Péter javaslatához, aki adófizetői pénzből fizetne erkölcsi kártérítést az érintetteknek. Ugyanis nehogy már a kárt szenvedett devizahiteles adófizető a saját adóforintjaiból kárpótolja saját magát! Nonszensz lenne!
A hazai politika két jelentős szereplője közül tehát egyik sem hajlandó a devizakárosultak helyzetét rendezni, és természetesen a nagyobb felelősség a kormányzaté. Orbán Viktor és képviselői nemhogy nem kennek vajat a kenyér szélére, hanem kimondottan engedik, hogy a karéj egy jelentős része lemorzsolódjon. Azt majd összeszedik a hangyák, akik viszont igen kellemetlenek tudnak lenni azok számára, akik morzsálnak.