A nemzetgazdasági miniszter úgy döntött, mostantól övé a hadiipari holding tulajdoni joga

A nemzetgazdasági miniszter úgy döntött, mostantól övé a hadiipari holding tulajdoni joga

Nagy Márton maga hozott rendeletet arról, hogy a honvédelmi miniszter helyett már ő gyakorolja az állami hadiipari cég tulajdonosi jogait.

Mint mi is megírtuk, átalakították az Orbán-kormány tagjainak hatásköri listáját Ennek eredményeként a nemzetgazdasági miniszter határozza meg a védelmi iparfejlesztés stratégiai irányait az érintett minisztériumok bevonásával.

A hvg.hu most arról is beszámolt, vasárnap este megjelent egy nemzetgazdasági miniszteri rendelet, amely szerint mostantól ő, Nagy Márton gyakorolja az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonosi jogait.

Ez a hadiipari vállalatokat összefogó szervezet gyártja például a 7,62 milliméteres és a 12,7 milliméteres lőszert többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez. De ide tartozik Hungarocontrol is.

Így már érthetőbb, miért Nagy Márton rendelte be a HungaroControl vezetőjét

Pár nappal azelőtt, hogy az N7 tulajdonosi joggyakorlása átkerült Nagy Mártonhoz a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelentette be: a miniszter a légi közlekedésben kialakult „helyzet mielőbbi felszámolása érdekében” berendelte a HungaroControl vezetőjét. Arra kéri, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet az anomáliák kezelése érdekében.

Akkor meglepő volt, miért Nagy Márton próbál beleavatkozni a légi irányítás munkájába. Úgy gondolhatta a nyilvánosság, ehhez a kormányban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek lett volna jogköre. A jelek szerint Nagy Márton már a felelősségi körök átrendezésének ismeretében állította szőnyeg szélére a HungaroControl vezetőjét.

(Címlapkép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának alapkőletételi ünnepségén 2024. május 6-án.)