A Marczingós Lászlót ért támadássorozatról kérdezte az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát a parlamentben Z. Kárpát Dániel. A Jobbik képviselője szerint a devizakárosultak szabadságharcosaként is ismert ügyvédet
nem jogászi tevékenysége miatt, hanem lakossági fórumokon, közéleti eseményeken a közéletről elmondott vélemények okán
panaszolják be az ügyvédi kamaránál.
A jobbikos honatya leszögezte, nem kívánnak és nem is illendő a kamara életébe beleszólni, de példaként hozta fel, hogy olyan véleménye miatt támadják Marczingós Lászlót, mely szerint az Európai Unió Bíróságának (EUB) április végi ítélete minden olyan szerződésre vonatkozik, melyben szerepel külön devizavételi és -eladási árfolyam is. Mint arról lapunk is beszámolt, az EUB döntése szerint ha egy szerződés tisztességtelen kitétel miatt érvénytelen (ilyen a külön devizavételi és -eladási árfolyam alkalmazása mellett például az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége vagy a hiányos, nem kellő árfolyamkockázati tájékoztatás is), azt törvényalkotási úton, azaz a devizahiteles törvényekkel, forintosítással sem lehetett volna érvényessé nyilvánítani.
Z. Kárpát szerint a „futószalagon” érkező panaszokkal sérül Marczingós László szabad véleménynyilvánításhoz való alapjoga, a panaszok indoklása pedig jellemzően a közéleti tevékenységére utal.
A jobbikos honatya azt kérdezte Répássy Róbert államtitkártól, nem gondolja-e, hogy a támadássorozat mögött az a „szervezett, iparszerű gondolkodás” áll, mely megpróbálja ellehetetleníteni az ügyvédnek a devizakárosultak érdekében tett munkáját.

Répássy Róbert válaszában azt mondta, az ügyvédi kamara a fegyelmi, etikai ügyekben autonóm módon dönt, az ügyvédnek pedig megfelelő jogorvoslati lehetősége van. Az Igazságügyi Minisztérium csak törvényességi felügyeletet lát el, de azt sem az egyedi ügyekben, hanem csak a fegyelmi szabályzatról alkothatnak véleményt – tette hozzá a miniszterhelyettes.
A kormánypárti politikus közölte, számos ügyvéddel szembe tesznek fegyelmi panaszt, de ezek egy része el sem jut a fegyelmi tárgyalási szakaszig. Répássy úgy véli, helyes, ha a fegyelmi testület minden bejelentést alaposan megvizsgál, majd dönt arról, tárgyalásra viszik-e az esetet, ami ellen jogorvoslatnak is van helye.
Viszonválaszában Z. Kárpát Dániel azt mondta, szerinte és Lukács László György jobbikos frakcióvezető szerint is
„a kilakoltatásokat iparszerűen végző iparág fűti vagy fűtheti ezeket a bejelentéseket”.
Érdekes összefüggésnek nevezte, hogy azt a Marczingós Lászlót igyekeznek ellehetetleníteni, aki sikeres a kilakoltatások szervezővivel szemben is.
A Jobbiknak a devizakárosultak ügyét parlament elé vivő politikusa azt kérdezte Répássy Róberttől, támogatják-e, hogy a kilakoltatásokat addig függesszék fel, amíg a Lex Marczingóssal a devizahitelek kérdéskörét helyre nem teszik. Illetve támogatnák-e kormányzati szinten, hogy egy olyan adatbázis jöjjön létre, ahol kilakoltatás előtt lekérdezhető, hogy az adott tartozás devizahiteles eredetű-e, mert akkor „szóba se kerülhessen az otthonvesztés”!
Az államtitkári viszonválasz szerint a végrehajtói kar honlapján elég széleskörű az adatbázis. Répássy az adatbázis alapján azt mondta, csökkenő tendenciát mutat az ingatlanokkal kapcsolatos végrehajtások száma, és ezek közel harmada önkényes lakásfoglalás miatt történt.
