A Mi Hazánk és az MSZP együtt szavazta meg a fideszes Palkovics László zalaegerszegi díszpolgárságát

A Mi Hazánk és az MSZP együtt szavazta meg a fideszes Palkovics László zalaegerszegi díszpolgárságát

Zalaegerszegen megalakult a Fidesz-MSZP-Mi Hazánk nagykoalíció. Legalábbis ez tűnik ki abból, hogy egy zárt ülésen az Alfahír információi szerint mindhárom párt képviselői megszavazták a fideszes exminiszter díszpolgári címét.

Az, hogy a döntés egy zárt ülésen született, jól mutatja, hogy a nyilvánosság előtt egymással kakaskodó pártok zárt ajtók mögött hajlandóak együttműködni, ha az érdek úgy kívánja. Csak éppen nem a közérdek.

Zalaegerszegen, csakúgy, mint más településeken, szokás díszpolgári címeket adományozni. Az sem különösebben meglepő, és abszolúte nem a NER sajátja, hogy e címeket az épp helyi szinten regnáló politikai oldal kedveltjei szokták kapni.

– írta a KARD közéleti blog, akik nyilvánosságra hozták az esetet.

Zalaegerszegen 2023-ban a díszpolgári címet Palkovics László, a Fidesz-kormány volt minisztere, az azóta megszüntetett Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője kapta meg. Mivel Zalaegerszeg önkormányzata alapvetően, polgármestere pedig teljes mértékben fideszes, így nem meglepő a döntés.

Lapunk úgy értesült, hogy Palkovicsot a helyi MSZP-s és Mi Hazánkos képviselők javasolták díszpolgári címre, majd nagy egyetértésben meg is szavazták azt közösen.

A blog szerzői sem értik a helyzetet: "azt még három megyével odébbról is nehéz megérteni, hogy a rendszer ikonikus, bár épp másod-harmadvonalba száműzött prominensét egy ellenzéki párt jelölje bármilyen pozícióra."

Palkovics igazi fideszes pártkatona, aki a miniszteri évei során több nagystílű fideszes ügyet a nevére vett kezdve a kínai Fudan egyetemtől, a kínai hitelből építendő Budapest-Belgrád vasútvonalon át a magyar, állami egyetemek alapítványi kiszervezéséig, de arról is elhíresült, hogy az augusztus 20-i tűzijáték elmaradása után ő rúgta ki az OMSZ vezetőit. A 2022-ben megszüntetett minisztériumában egy évvel korábban még 1,8 milliárd forint prémiumot osztottak szét, lemondása előtt pedig még kötött egy 1,2 milliárdos szerződést a Századvéggel.

(Címlapkép: Alfahír-grafika)