A Tisza-parttól az országos hírnévig – Jándon a sport és a közösség is célba ér

A Tisza-parttól az országos hírnévig – Jándon a sport és a közösség is célba ér

Egy alig 700 lakosú településen olyan sporteseményt honosítottak meg, amelyre ma már az ország minden részéből érkeznek versenyzők. A Jándi Tisza-parti Tereptriatlon nemcsak a sportolásról szól: közösséget épít, turizmust hoz a térségbe, és megmutatja, hogy egy kistelepülés is képes országosan ismert rendezvényt létrehozni.

A verseny ötlete a Kolozsvári családban született meg. „Fanatikusok vagyunk” – mondta az Alfahírnek Kolozsváriné Fekete Olga, és valóban: a sport iránti lelkesedésük mellett az is hamar világossá vált számukra, hogy Jánd természeti adottságai kiváló lehetőséget kínálnak egy különleges tereptriatlon megszervezésére. A Tisza-part, az ártéri erdő és a környék változatos terepe szinte adta magát a három sportágat ötvöző versenyhez.

A kezdeti cél azonban ennél is fontosabb volt: szerették volna közelebb hozni a sportot a helyiekhez, és mindenki számára elérhetővé tenni azt.

Az első két évben még mindössze 10–15 versenyző állt rajthoz. A harmadik évtől azonban a Magyar Triatlon Szövetség segítségének és a verseny egyre növekvő hírének köszönhetően már a triatlonos közösségben is szélesebb körben ismertté vált a rendezvény.

Az idei év ismét rekordot ígér: már közel százan előneveztek, a helyszíni nevezésekkel pedig további indulókra számítanak. A váltóversenyben várhatóan 30–35 csapat méri majd össze a tudását, és a legfiatalabbakra is gondoltak: a nevezési díj alsó korhatára mindössze 3 év.

A szervezők számára azonban talán nem is a nevezők száma a legfontosabb eredmény, hanem az, hogy Jánd neve mára egyre több ember számára ismerősen cseng.

A verseny tehát a helyi turizmusra is jó hatással van. Az ország különböző részeiről érkeznek résztvevők, közülük pedig egyre többen nem csupán egy napra jönnek. Idén például sátrazók is jelentkeztek. A rendezvény így a sport mellett arra is lehetőséget teremt, hogy a látogatók megismerjék a Felső-Tisza vidékének természeti értékeit, miközben a helyi szolgáltatók és vállalkozások is profitálhatnak a megnövekedett forgalomból.

A legnagyobb siker mégis talán az, hogy a verseny már a helyi gyerekeket is megmozgatta. Olyan fiatalok neveznek csapatokban, akik néhány évvel ezelőtt még azt sem feltétlenül tudták, mi az a triatlon.

A rendezvény egyik leglelkesebb és legfőbb támogatója a Jobbik elnöke, Adorján Béla, aki szintén Jándon él. A politikus az Alfahírnek azt mondta, szívügye a vidék újbóli felemelkedése, ezért minden lehetséges módon igyekszik támogatni azokat, akik hasonló elvet vallanak.

– A Jándi Tisza-parti Tereptriatlon ékes példája annak, hogy egy mintegy 700 lakosú település is képes olyan rendezvényt létrehozni, amely messze túlmutat a falu határain. Van mit mutatnunk. A verseny nemcsak a sportolókat hozza el Jándra, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy minél többen megismerjék a Felső-Tisza vidékét, annak természeti kincseit és turisztikai lehetőségeit. Emellett a helyiek számára is pluszbevételt jelenthet a rendezvényre érkező vendégek és versenyzők miatt.

A Jólétet Mindenkinek Alapítvány és a Jobbik immár három éve támogatja a rendezvényt. A cél pedig ugyanaz: segíteni azt a kezdeményezést, amely egy kistelepülésről indulva országosan ismertté vált, közösséget épít, népszerűsíti a sportot, és közben Jándot és a Felső-Tisza vidékét is egyre több emberrel ismerteti meg.

– A korábbi kormányok elkövettek mindent azért, hogy az amatőr tömegsportokat lenullázzák. Tonnaszámra öntötték a milliárdokat a fociba, miközben a széles rétegeket érintő tömegsportokat szinte ellehetetlenítették. Hála az ilyen kezdeményezéseknek, a bukott kormány sportpolitikája hosszú távon nem lett sikeres.