Az aszály nem a jövő problémája, hanem a jelen valósága.
Az elmúlt években Magyarországon egyre gyakrabban fordultak elő rendkívüli aszályok. A csökkenő talajvízszint, a kiszáradó termőföldek és az egyre alacsonyabb folyóvízállások már nem elszigetelt jelenségek, hanem egy hosszú távú folyamat részei. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság idén központi vízhiány elleni védekezést rendelt el, mert az elmúlt öt év csapadékhiánya országos szinten már több száz milliméteres, a Tisza-völgy egyes részein pedig a 900 millimétert is meghaladja. Az Alföld jelentős részén a talajvízszint 1–2 méterrel marad el a sokéves átlagtól.
A helyzetet jól mutatja, hogy a vízügy ma már nem elsősorban a víz gyors elvezetésére, hanem annak visszatartására törekszik. A hivatalos adatok szerint 2026 tavaszán már mintegy 625 millió köbméter vizet tartottak vissza csatornákban, tározókban és duzzasztott medrekben, hogy mérsékeljék az aszály hatásait.
Újra napirenden a dunai vízlépcsők kérdése
A közelmúltban ismét figyelmet kapott Varga István villamosmérnök és hajózási szakember 2018-ban írt levele, amelyben Áder János akkori köztársasági elnöknek javasolta egy dunai vízlépcső megépítésének megvizsgálását Fajsz térségében.
Érvei szerint egy ilyen beruházás hozzájárulhatna a paksi atomerőmű stabil hűtővízellátásához, növelhetné a vízmegtartást, mérsékelhetné az aszály hatásait, valamint megújuló villamos energiát is termelhetne.
Természetesen a vízlépcsők kérdése ma is komoly szakmai vita tárgya. Számos természetvédelmi szervezet ökológiai kockázatokra figyelmeztet, míg több vízügyi és mérnöki szakember szerint Magyarország nem engedheti meg magának, hogy továbbra is szinte akadálytalanul kiengedje a területére érkező vizek jelentős részét.
A víz nem jobb- vagy baloldali ügy
A Jobbik hosszú évek óta hangsúlyozza, hogy Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kincse az édesvíz. A párt álláspontja szerint a XXI. század egyik legfontosabb nemzeti feladata a vízmegtartás, a természetes vízkörforgás helyreállítása, az öntözési infrastruktúra fejlesztése és a fenntartható vízgazdálkodás.
A magyar táj jövője ugyanis nem választható el a víztől. Ha nincs elegendő víz a talajban, romlik a mezőgazdaság teljesítménye, csökken az élővilág sokfélesége, növekszik az erdők sérülékenysége, és egyre több térség válik kiszolgáltatottá az időjárási szélsőségeknek.
Nem politikai hitvita, hanem nemzeti stratégia
A dunai vízlépcsők megépítése önmagában nem csodaszer, de a kérdés megkerülése sem jelent megoldást. Magyarországnak átfogó vízstratégiára van szüksége, amelyben minden lehetséges eszközt – a vízlépcsőket, a tározókat, az árterek helyreállítását, a csatornák korszerű üzemeltetését és a természetes vízmegtartó megoldásokat – tudományos alapon kell megvizsgálni.
Az OECD idei elemzése szerint Magyarország édesvízkészletének mintegy 96 százaléka külföldről érkezik, miközben az országot egyre gyakrabban sújtják aszályok. A szervezet szerint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik kulcsa a hatékonyabb vízmegtartás.
A kérdés tehát nem az, hogy foglalkozni kell-e Magyarország vízbiztonságával.
A kérdés az, hogy lesz-e politikai bátorság és nemzeti összefogás olyan döntéseket hozni, amelyek nem a következő választási ciklust, hanem a következő ötven évet szolgálják.
Mert víz nélkül nincs termőföld.
Nincs magyar vidék.
És hosszú távon nincs biztonságos jövő sem.