A Belváros bevallotta: minden polgármestere érintett a kiárusításban

Csak a Jobbik törte meg a nagykoalíciós csendet. Juhász is összefogott Steiner Pállal.

Juhász külön bizonyítékokat nem csatolt, szerinte az általa gyűjtött iratokból kiderül, hogy az általa gyanúsnak tartott adásvételek: bűnösek.

A Magyar Nemzet szerint Juhász állításával ellentétben Belváros-Lipótváros hivatali adatai szerint Rogán Antal (Fidesz–KDNP) polgármestersége idején nem gyorsult fel a kerületi vagyon kiárusítása.

Az önkormányzat 15 évre visszatekintő felmérése alapján közel azonos mértékben éltek a kiárusítást megkönnyítő törvények adta 30 százalékos kedvezménnyel az 1998 és 2002 közötti ciklus második felében, amikor a polgármester Karsai Károly (Fidesz) volt, valamint a szocialista Steiner Pál (MSZP) idején, 2002-től 2006-ig.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője több feljelentést tett rágalmazás miatt, a büntetőeljárás zajlik. Az ingatlaneladásokkal kapcsolatos állítások ellen a kerület jelenlegi kormánypárti vezetése is jelezte: jogi lépéseket tesz.

A Jobbik egyetlen ellenzéki pártként az elmúlt négy évben folyamatosan hívta fel a figyelmet az V. kerületben zajló gyanús ingatlan adásvételekre - írta egyik közleményében Losonczy Pál, a Jobbik belvárosi önkormányzati képviselője.

A nemzeti ellenzék többször szervezett tüntetést a kerületben a gyanús eladások miatt, de ezeket csupán a Fidesz és az MSZP nevével fémjelzett nagykoalíciós csend övezte.

„Steiner Pál idején több mint 5 milliárd forint értékben 'értékesítettek' ingatlanokat. A Jobbik ezért nemcsak Rogán Antal és baráti körének a felelősségét vizsgálná, hanem 1990-ig visszamenően az összes polgármester és jegyző tevékenységét is."

- olvasható a Jobbik közleményében, ami utalást tesz arra is, hogy a Juhász Péter nevével fémjelzett "Együtt" Steiner Pállal is összefogott.