A közkedvelt célpontok továbbra is Anglia és Németország, elsősorban a szociális juttatások, és az ittenihez képest irdatlan magas bérek miatt. A volt keleti blokk országai adják az emigrálók jelentős többségét, méreteihez viszonyítva Lengyelország áll legjobban ebben a tekintetben.
A 2008-as válság óta viszont a déli államokban sem dübörög a gazdaság. Eladósodottság, munkanélküliség, nemzetközi hitelcsomagok. Portugália, Spanyolország és Olaszország is alaposan kapott a nehéz időszakból, az elvándorlás mégis minimális számokat mutat náluk, de még a csőd szélén táncoló Görögország polgárai sem gondolják úgy, hogy az EU vezető államai felé kellene venniük az irányt.
Sőt! A portugálok és a görögök GDP-je arányosan tekintve, érdemben a miénkkel áll egy szinten. A bérkülönbségek viszont ennek ellenére hatalmasak. Olaszország, valamint az Ibériai-félsziget lakói a német bérek 60-70%-át is megkeresik átlagosan, úgy, hogy Itáliának a déli része kifejezetten szegénynek számít.
A legfőbb problémát az szolgáltatja, hogy a szocialista rendszer alatt Magyarország (bér)fejlődése gyakorlatilag stagnált a nyugati államokéhoz képest. Az Appennini-félszigeten már 70 éve demokratikus rendszer honol, így a fejlődés a második világháború óta töretlen, míg a többi déli ország is 1975-ben felszámolta saját diktatúráját, tehát 15 év fórjuk van velünk szemben.
Ennek köszönhetően valutáik reálértéke emelkedni kezdett, így az eurózónához való csatlakozásukkor már bérszínvonaluk is magasan jegyzett volt. Spanyolországban például 20% feletti a munkanélküliség, mégse hallhatunk tömeges kivándorlásról.
Tartós reálbér növekedésre, és jóval erősebb forintra lenne szükség ahhoz, hogy az elvándorlás legalább mérséklődjön, de a minimálisra való redukáláshoz egy sokkal élhetőbb országra van szükség a jelenleginél.