A Fidesz szerint "magánügy" a fideszes offshore-botrány

Különben is Kovácsbéla!

Igencsak kurta közleményben próbálja rövidre zárni az egyre terebélyesedő offshore-botrányt a kormánypárt. Hétfői nyúlfarknyi közleményük a Habony-művek kötelező protokollja szerint egy kis elmúltnyolcévezéssel indul, leszögezve, hogy „a baloldal kormányzásával ellentétben ma sem a kormányban, sem a kormánypárti frakcióban nincs helye offshore lovagoknak.”

Azt elismerik, hogy Horváth még tagja a pártnak, ám egy szép kerek önellentmondással rögtön hozzáteszik: a párt „ jó ideje nem áll vele semmilyen kapcsolatban." Szerintük, mivel már nem képviselő, és nem kormánytag, így „mint minden más állampolgár, egyedül maga felel tetteiért,

a Fidesznek semmi köze magánügyeihez.”

A történet ott sántít, hogy – ahogyan arra hétfői napirend előtti felszólalásában a jobbikos Szilágyi György emlékeztetett – Horváth még 2013 októberében, tehát

országgyűlési képviselőként

lett igazgatója egy Seychelles-szigetekre bejegyzett offshore cégnek, amit vagyon nyilatkozatában is elmulasztott jelezni.

A fideszes politikus egyébként messze nem volt olyan súlytalan figura, mint, ahogyan most a kormányzati kommunikáció láttatni szeretné. A fogorvos végzettségű Horváth 1998-tól 16 esztendőn át volt Kecskemét országgyűlési képviselője, 2002-től pedig 12 éven át a város alpolgármestere.

Két Orbán-kormánynak is tagja volt.

2000 júniusától 2001 júliusáig az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkári, 2012-ben az egészségügy átalakításáért felelős kormánybiztosi székben ült. 2014-ben vonult vissza az aktív politizálástól.

A hírekbe a hétvégén került be ismét, amikor kiderült, hogy neve két cég kapcsán is szerepel a Mossack Fonseca globális offshore-szolgáltató cég napokban kiszivárogtatott adatai között. Az ügy azonban ennél is kínosabb. Szilágyi György hétfői sajtótájékoztatóján ugyanis arról beszélt: Horváth egyik vállalkozása, a Mayer & Collins Trading Company Limited ugyanarra a Seychelle-szigeteki székhelyre van bejelentve, mint két másik offshore cég, amelyeken keresztül

akár 270 millió forint közpénzt is kivihettek az országból.

A Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue címen működik egy harmadik cég is, amely offshore cégek alapításával és menedzselésével foglalkozik.


 

A Fidesz szerint azonban mindez nem csak „magánügy”, de „hiteltelen támadás” is a kormány ellen. Szilágyi Györgynek válaszolva Dömötör Csaba államtitkár a parlamentben arra intette az ellenzéket, hogy inkább foglalkozzanak Simon Gábor és Kovács Béla ügyével.