A "Magyarország élőben" mai adása simán bekerülhetne a hazai politikus-interjúk worst of ever válogatásába. A tíz perces beszélgetés első négy percéből annyit tudunk meg, hogy Vona szeretné eltávolítani a Szabadság téri szovjet emlékművet, de ezt nem olyan eszközökkel érné el, mint a vésővel és kalapáccsal próbálkozó Novák Előd. A pártelnök ezt ugyan már az első két percben elmondja, de a műsorvezetőnek még sikerül további két percen át ezen rugóznia, alaposan belebonyolódva egy kérdésbe, aminek a végén már igazából ő sem tudta, mire kíváncsi.
Miután az interjúalany segítségével sikerült újra felvennie a fonalat, egy váratlan és cseles húzással olyan témát hoz fel, amit a Jobbik kapcsán még soha senki nem vetett fel:
néppártosodunk, oszt' közbe meg nácik maradunk?!
A pont, amelyet megragadva Bodacz megpróbálja kifordítani sarkából a néppártosodó Jobbikot, Vonának az az évekkel ezelőtti kijelentése, hogy, ha kiderülne, hogy zsidó származású, lemondana. A műsorvezető itt érzi magát a csúcson, várva, hogy
akkor most jön a zsidózás.
De sajnos nem jön. Vona elmondja ugyan, szerinte mi a gond a zsidó-keresztény együttéléssel, de a gondolatmenetet azzal zárja le, hogy
ez egy huszadrangú kérdés.
Ennyi. Ennyit ért a sok készülés, az elmélyült kutatómunka a sötét múltban. Se egy Cion bölcsei, se egy vérvád - még egy árva kis karvalytőkézés se. Hiába, már ezek a szemét nácik sem a régiek.
A szegényember Kálmán Olgája búcsúzóul még befenyíti a Jobbikot: ha kormányra kerülnek, nehéz lesz lopniuk, mert "figyelni fog a sajtó, ebben biztos lehet" Bodacz megköszöni, hogy Vona eljött, Vona nem köszöni meg, mert nincs mit. Én meg soha nem kapom vissza azt a tíz percet az életemből, amit erre az interjúra szántam...