A Jobbik elutasítja az Uber betiltását - ha viseli a közterheket, támogatja az alkalmazást

Szabályozni kell az Ubert - a Jobbik a XXI. század pártja.

Az ellenzéki honatya emlékeztetett: a taxi versus Uber csata – bár súlyosságát tekintve a netadóhoz viszonyítható – ám egy újabb fordulópontot képez, elválasztja a XX. század és XXI. század erőit.

"A XXI. század platformján sajnos most kissé egyedül érezzük magunkat, ebben az érzelmi alapú vitában a Jobbik áll a szakmaiság oldalán, így a társadalom legtöbb csoportjának a véleményét képviselni tudjuk"

– magyarázta Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik elutasítja a kormányzat által képviselt szélsőséget, amely szerint be lehet tiltani applikációkat, alkalmazásokat és az internetet is. A mai globalizált, modern világunkban nem lehet betiltani ilyen rendszereket, főleg úgy, hogy ezeket a kereslet hozta létre.

Ugyanakkor a tökéletesen szabályozatlan formákat, - mint például az Uber - pedig azért nem tudjuk a jelenlegi formájukban teljes mértékben támogatni, mert olyan adóelkerülési mechanizmusokra épülnek, amelyek nemcsak a költségvetésnek, de minden egyes állampolgárnak súlyos károkat okoznak – fogalmazott a politikus.

Mivel betiltani nem lehet, s nem szabad a gyeplőt a lovak közé dobni, a Jobbik a szabályozás pártján áll.

Csakúgy, mint a balti államokban: tárgyalóasztalhoz kell ültetni a feleket, hogy olyan módszereket dolgozzanak ki, amelyek során a közösségi közlekedés minden szereplője a közteherviselés részévé válik – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik elutasítja az Uber betiltásáról szóló őrültségét, ugyanakkor sürgősen szorgalmazza, hogy olyan szabályozás szülessen, amely biztosítja: minden érintett szereplő részt vesz a közteherviselésben – szögezte le a politikus, majd emlékeztetett: a személyszállítási szolgáltatásokat is szabályszerűen kell végezni, ugyanakkor ezeket a szabályokat nem lehet a tiltásokon keresztül érvényesíteni.

„A globalizmus kellős közepén applikációkat, rendszereket nem lehet betiltani. A kormány ezzel bizonyította XX. századi mivoltát”.

Modern fiatalos pártként azokat a megoldásokat fogjuk erőltetni, amelyek nemzetgazdasági szempontból a legnagyobb hasznot, illetőleg a fejlődés legmagasabb fokú kihasználását biztosítják. Oly módon, hogy sem a környezetet sem a társadalmat nem károsítja, húzta alá.

Szóvá tette, hogy a kormány adós ezen terület szabályozásával. Szánalmas az a "tötymörgés", amit az albérletpiacon lehet tapasztalni - fogalmazott Z. Kárpát Dániel, megjegyezve: a kabinet nem csinált semmit, amikor Airbnb és más közösségi megosztó oldalak több ezer ingatlant vontak ki a budapesti albérleti piacról árrobbanást előidézve.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, két javaslatuk is van a sharing economyhoz tartozó ágazatok megadóztatásával kapcsolatban addig, amíg a felek tárgyalóasztalhoz nem ülnek. A Jobbik szerint átalányadóztatást lehetne bevezetni erre a területre, vagy egy forgalmi típusú adót, mivel egy digitálisan tökéletesen követhető rendszerről van szó - fejtette ki.