A Jobbik leadta ajánlóíveit Tapolcán, a Fidesznek döcögősen ment a gyűjtés

A Jobbik tapolcai jelöltje, Rig Lajos pénteken leadta a helyi választási bizottságnak az 1200 aláírással ellátott ajánlóíveit.

Rig Lajos beszámolt továbbá arról is, hogy a gyűjtés rendkívül pozitív élmény volt számukra. Az emberek ugyanis tömegesen mentek a standjaikhoz és támogatták aláírásukkal jelöltségét. Úgy tapasztalta, hogy a komoly erőkkel felvonuló Fidesz-aktivistáknak viszont korántsem volt ilyen könnyű dolguk: „Úgy kellett odarángatniuk pár embert, hogy aláírjanak”.  Biztos benne, hogy mind a 180 általa felvett ajánlóív teljesen be fog telni.

A korábban kórházvédőként is ismerté vált politikus a körzet legnagyobb problémájának az egészségügyi ellátást nevezte. Álláspontja szerint ez nem csak Tapolcát és Ajkát érinti, hanem a többi környező települést is. Ígéretet tett arra, hogyha majd áprilisban ő kap bizalmat a szavazóktól, akkor az Országgyűlésben azon fog dolgozni, hogy ezen a helyzeten változtasson.

Mint ismert, a Veszprém megye III. számú választókörzetében Lasztovicza Jenő, fideszes országgyűlési képviselő halála miatt kellett kiírni a választást. Pad Ferenc az MSZP jelöltje, Fenyvesi Zoltánt a Fidesz, míg a Jobbik Rig Lajost, Tapolca alpolgármesterét indítja el.

Etikai kódexet javasol a Jobbik

A Jobbik egy választási etikai kódex elfogadását javasolja, ezzel elejét véve a Kubatov-botrányok megismétlődésének.

Dúró Dóra a Jobbik országgyűlési képviselőjének információi szerint a korábbi kampányidőszakokban Kubatov Gábor Szabad Európa Csapata attól sem riadt vissza, hogy fideszes aktivistákat beöltöztetve más pártoknak kampányoljanak. Volt olyan eset, amikor zöld dzsekibe öltözve az LMP-nek segítettek.

- A Jobbik által javasolt etikai kódex öt pontból áll:

- A jelöltek és jelölő szervezetek pozitív kampányt folytatnak. Tartózkodnak a személyeskedéstől és az ellenfelek magánéletébe történő beavatkozástól

- Csak a törvény által megengedett kampányeszközökkel élnek, és törvényes kampánytevékenységet végeznek

- Tartózkodnak a büntetőjogi, szabálysértési és választási eljárási jogszabálysértésektől

- A választás napján a jelölő szervezetek a jelöltektől, és az aktivistáktól fokozott jogkövető magatartást várnak el

- A jelölő szervezetek és jelöltek a kampány érdekében igénybe vett pénzeszközökkel kapcsolatos jogszabályokat betartják