A Jobbik szerint aggasztóak az ET Oroszországgal szembeni szankciói

Álláspontunk szerint a határozat végletesen elfogult és egyoldalú, mivel egyedül Oroszországot teszi felelőssé az ukrajnai helyzet eszkalálódásáért. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyja a kijevi kormány által sorozatosan elkövetett emberi jogsértéseket, és szemet huny az USA és számos európai uniós tagállam által Ukrajna területén folytatott titkosszolgálati akciók és médiaharc, valamint a háttérből vezérelt puccs fölött - áll a Jobbik közleményében.

A javaslatot ugyanakkor elvi okokból sem tartjuk elfogadhatónak. Az Európa Tanács az egyetlen olyan páneurópai szervezet, ahol a párbeszéd minden fél jelenlétében folytatható. Az orosz delegáció jogainak megkurtításával a béke megteremtésének esélye romlott, hiszen a párbeszéd lehetetlenült el, mely beláthatatlan következményekkel jár Európára nézve. A Jobbik szilárd meggyőződése, hogy a politikai megoldás kizárása nem szolgálja az ET egyetlen tagállamának érdekét sem - olvasható a Gyöngyösi Márton által jegyzett közleményben.